A részvénypiac forgalma 26,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A magyar részvénypiac 0,38 százalékos emelkedésével felülteljesítő volt, a kissé megtépázott nemzetközi hangulatban az európai részvénypiacokra 1 százalék körüli értékvesztés volt jellemző - mondta Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1-en.
Kapcsolódó
A Richter Gedeon Nyrt. profitja jobban nőtt az elemzői várakozásoknál a harmadik negyedévben, a társaság 16,4 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 14,4 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakáét.
A Mol 38 forinttal, 1,16 százalékkal 3328 forintra erősödött - megdöntve ezzel korábbi éves csúcsát - 4,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,05 százalékkal 10 445 forintra csökkent, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,25 százalékkal 485 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 67 forinttal, 0,98 százalékkal 6920 forintra emelkedett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3835,48 ponton zárt csütörtökön, ez 156,94 pontos, 3,93 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve