A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az ázsiai piacokat követően Európában is mérsékelt emelkedés rajzolódott ki a hét utolsó kereskedési napján az előző napok gyengesége után - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Kapcsolódó
Komolyabb hatások nem érték a piacokat, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező remények támaszt nyújtottak az árfolyamoknak.
Erre igyekezett rásegíteni Donald Trump amerikai elnök is, aki az amerikai piacnyitás előtt adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy közel lehet a megállapodás a két fél között. Ez kisebb lendületet adott az amerikai piacoknak, ám jelenleg inkább vegyes kép látható. Ezzel szemben Európában, így a magyar parketten is még kitart a lendület.
A vezető részvények pluszban zártak, a legjobban a Mol teljesített, konkrét hír nem érkezett, így feltehetően a vevőknek a technikai kép volt szimpatikus - jegyezte meg Kocsis Márió.
A Mol 54 forinttal, 1,85 százalékkal 2974 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,92 százalékkal 14 280 forintra nőtt, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 441,50 forintra emelkedett, forgalma 88,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,34 százalékkal 5950 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3983,90 ponton zárt pénteken, ez 14,37 pontos, 0,36 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve