A szakember több mint két évtizedes pénzügyi, tőzsdei téren szerzett vezetői tapasztalatokkal rendelkezik, pályafutását több mint 20 évvel ezelőtt az akkor újraéledő BÉT egyik alapító brókercégénél kezdte, de a tőzsdéhez azóta is sok szállal kötődik. Az elmúlt 17 évben az ING csoport befektetési szolgáltatási területét irányította különböző pozíciókban, miközben számos, a magyar tőzsdéhez, tőkepiachoz kapcsolódó tisztséget is betöltött. 2002-2011 között a BÉT Felügyelő Bizottságának a tagja, azon belül 3 éven keresztül a BÉT FB elnöke, míg 2003-04 között a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) FB tagja volt. Az elmúlt másfél évben részt vett a BÉT Konzultációs Testületének munkájában, amelynek feladata a BÉT kereskedési rendszerének tervezett cseréjével kapcsolatos koordináció és érdekegyezetés volt.
Katona Zsolt rövid távon két fő területre szeretne munkája során koncentrálni: elsősorban a tőzsde április végi közgyűlésén elfogadott határozatának végrehajtására, azaz a kereskedési rendszer cseréjére és az árjegyzői rendszer bevezetésére. Az új vezérigazgató optimista a tervezett változások várható hatásaival kapcsolatban, mivel várakozása szerint a Xetra kereskedési rendszer alkalmazása révén új befektetői rétegek lesznek elérhetőek a BÉT számára. Katona Zsolt másik fő feladatának a tőzsde és a piaci résztvevők, tulajdonosok, kibocsátók, valamint a gazdasági-politikai döntéshozók között a korábbiaknál szorosabb kapcsolat kialakítását tekinti.
A BÉT jövője szempontjából véleménye szerint meghatározó a tőzsde fő tulajdonosának, a CEESEG csoportnak a stratégiája, azonban hangsúlyozza azt is, hogy a budapesti, ljubljanai, prágai és bécsi értéktőzsdét összefogó csoport sikeressége csak erős nemzeti tőzsdéken alapulhat. A magyar tőzsdén komoly, sikeres cégek részvényeivel lehet kereskedni, ugyanakkor feltétlenül szükségesnek tartom új, hazai vállalati sikertörténetek tőzsdei megjelenését, a tőzsdei választék bővítését, és ezáltal a nemzeti tőzsde további erősítését - fogalmazott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve