Miközben az európai finomítói környezet továbbra is túlkapacitással küzd, a Mol tovább kíván terjeszkedni a régiós kiskereskedelmi piacon. Horváth Ferenc elmondta, akár már az idei évben pár száz kúttal tovább növelhetik töltőállomás hálózatukat. A Mol az elsődleges piacain folyamatosan keresi a kiskereskedelmi akvizíciós lehetőségeket, hogy tovább növelje piaci részesedését. Horváth Ferenc megjegyezte, a motorüzemanyagok iránti kereslet - melyet elsősorban az élénkülő dízel kereslet húz magával -, az utóbbi időszakban növekedést mutatott a régióban, ahol egyébként a gazdasági aktivitás is élénkül.
A finomítás üzletág igazgatója elmondta, korábban a Mol a relatíve magas olajárak fennmaradását és nyomott finomítói és petrolkémiai marzsokat prognosztizált, a folyó negyedév eddigi teljesítményét elnézve azonban javulás látszik az első negyedévhez képest. Áprilisban és májusban egyaránt emelkedett az értékesítési volumen, főként szezonális okok miatt, és a marzsok is javultak - tette hozzá.
Horvát Ferenc beszélt a Mol legutóbbi, Enivel kötött tranzakciójáról is, mely adott esetben egy cseh finomítóban való részesedésszerzést is jelenthet. Amennyiben a nagytulajdonos Unipetrol él elsőbbségi vételi jogával a 30 százalék körüli részvénycsomagra vonatkozóan, a Mol a szlovák finomítóból is képes lesz majd ellátni a cseh üzemanyag állomásokat.
Az európai finomítói környezethez való alkalmazkodás révén a Mol már bezárt egy finomítót, az INA két horvátországi finomítója azonban ugyancsak szenved, főként a 2003 előtti beruházások hiánya miatt.
Megjegyezte, az INA finomítói kapacitása kétszerese annak, amit a horvát és a környező piacok optimálisan igényelnének. Kérdés az is, hogy az INA valamely finomítóját beruházások révén fel lehet-e hozni olyan szintre, hogy az a legversenyképesebbek közé tartozzon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve