A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: a magyar piac 1 százalék feletti növekedésével nemcsak a nyugat-európai, hanem a kelet-európai országok között is jól teljesített, ennél nagyobb emelkedést Európában nap közben csak Törökországban lehetett látni.
Kapcsolódó
A nap sztárja a BÉT-en a Richter részvénye volt, melynek az OTP után a második legnagyobb forgalma volt, és nap közben 5875 forinton is járt. Megjegyezte, ezt megelőzően április környékén járt 5800 forint körül a gyógyszerpapír árfolyama. Főleg az emelkedés üteme nagyon szép - tette hozzá -, október 10-én még 4730 forint volt az ára, tehát egy jó hónap alatt emelkedett több mint 20 százalékot.
A Mol 3000 forint fölé tudott kerülni, de az Aramco-kibocsátás a vezető üzletkötő szerint vonhat el pénzt az olajipari cégektől. A Saudi Aramco szaúdi állami olajcég vasárnap bejelentette, hogy 1,5 százaléknyi tulajdonrészét eladja a rijádi Tadawul tőzsdén.
A cég a nyilvános részvénykibocsátás (IPO) keretében mintegy 3 milliárdnyi részvényét értékesíti 30-32 riál (8-8,53 dollár) közötti értékben, az ársáv felső határa alapján a 1,5 százaléknyi részvény értéke 104 milliárd rial, több mint 27,7 milliárd dollár. Amennyiben ez lesz a kibocsátási ár is, akkor az Aramcóé lesz minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása, megelőzve az Alibabát.
Miközben a részvénypiac kifejezetten stabil volt, a magyar fizetőeszközről ez nem mondható el. A nap elején még 334,80-on kereskedtek vele, majd nap közben majdnem 1 forintot gyengült a euróval szemben, miközben a piaci hangulat - főleg a nap elején - egyáltalán nem volt rossz. A leggyengébb szint 335,60-335,65 volt az euróval szemben, a nap végére nagyon közel került mindenkori történelmi mélypontjához.
A Mol 42 forinttal, 1,40 százalékkal 3034 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,44 százalékkal 14 060 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 440 forintra csökkent, forgalma 138,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5865 forintra emelkedett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3949,77 ponton zárt hétfőn, ez 29,72 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve