Az Unicreditnél sem éppen pozitív fogadtatásra találtak a Richter idei évre adott előrejelzései, melyek következtében a 2014-es évi EPS-becslésüket 18 százalékkal csökkentették. Az elemző szerint a lefelé mutató kockázatok elsősorban Ukrajnához és Oroszországhoz kötődnek, ami az amerikai piac várható gyengélkedése mellett jócskán beárnyékolja az Esmya magasabb forgalmi előrejelzését és a Kínában várt 10% feletti bevételnövekedést.
A szakértő megjegyzi, az értékesítések és a K+F költségek vártnál nagyobb mértékű emelkedése sokkal inkább egyfajta strukturális átalakulás a költségszerkezetben, mint egy átmeneti állapot.
Az elemző az előttünk álló évre nézve egyelőre nem lát pozitív katalizátorokat, ami középtávon behatárolja a részvényekben rejlő felértékelődési potenciált.
Mindezek következtében az Unicredit elemzője a korábbi vételről tartásra módosította a papírokra megfogalmazott ajánlását, a 12 havi célárat pedig 4154 forintról 4050 forintra csökkentette.
Borúlátóbbak lettek az elemzők
Az elmúlt napokban sorra érkeztek a leminősítésekről és elemzői célárcsökkentésekről szóló hírek, olyan nagy bankok lettek pesszimistábbak a Richter kapcsán, mint az HSBC, a UBS vagy a Jefferies. Ennek hatására pedig az árfolyam is masszív esésbe kezdett, nagy forgalom mellett 4700 környékéről 4000 alá kerültek a papírok, meglehetősen rövid idő leforgása alatt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve