Az S&P 500-as index összesen 8,6 százalékkal emelkedett az év eddig eltelt időszakában, pénteken 1365 ponton zárt. Ezen a szinten nem zárt a mutató 2008 június 6-a óta, a Lehman Brothers összeomlását néhány hónappal megelőzően regisztráltak utoljára ilyen magas értéket a kereskedés végén - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.
A tavaly tavaszi csúcs közelsége és az eddigi nyereségek mértéke miatt sokan aggódnak, hogy a piacban benne lehet egy heves korrekció is, ugyanakkor egy kitörés az 1370-es szint fölé tovább vásárlókat hozhat a részvénypiacra.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
Kifulladási és fordulóponthoz érkeztünk. A hangulat optimista, a pénzáramlás is ezt támasztja alá, s pont ez az, ami egy kicsit megrémíti a szereplőket. - mondta James Dailey, a TEAM Asset Strategy Fund portfólió menedzsere. Innen valószínű és normális is lenne egy 5-7 százalékos korrekció, viszont ha sikerülne az 1370-es áttörés, az jelt adhat következő felfelé körre - vélte a szakértő.
Az iráni helyzet kiéleződésével párhuzamosan meredek emelkedésbe kezdett az olaj árfolyama a múlt héten, a Brent határidős jegyzése hordónként 125,47 dollárra emelkedett, ez a legmagasabb szint tavaly április óta. Az S&P 500-as index és az olajár eddig elég szoros korrelációt mutatott. Azonban szerinte ha tartósan magas olajárakkal kell szembenézni, az nyomás alá helyezheti a fogyasztói bizalmat és a részvénypiacot egyaránt.
Központban az európai pénzpumpa
Az eurózónával kapcsolatos fejlemények természetesen most is a középpontban lesznek majd, különösen, hogy a héten esedékes az európai pénzpumpa második lökése. Az ECB a héten tartja az LTRO program keretében második likviditási tenderét, a december végi közel 500 milliárd eurónyi friss pénz után a szakértők most arra számítanak, hogy 500 és 1000 milliárd euró értékben kérnek majd a bankok a hároméves "ingyen pénzből". Emlékezetes, hogy a szakadatlan menetelés a kockázatosabb eszközök árfolyamában december végén, az LTRO első körének lezárulta után indult meg. Pénteken az euró árfolyama két hónapos csúcsra ment fel a dollárral szemben, jenben négy hónapos tetőre ugrott a jegyzés.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
A héten a fontosabb makroadatok is érkeznek az Egyesült Államokból. Kedden a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományáról jönnek adatok, szerdán a negyedik negyedéves GDP adatok felülvizsgált értékei látnak napvilágot. Csütörtökön az új munkanélküli segélykérelmek száma és az ISM feldolgozóipari indexe lehetnek a kereskedők figyelmének középpontjában.
| Nap | Óra* | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző | Várakozás |
| február 27. | 16:00 | USA | függő lakáseladások, év/év | január | 4% | |
| február 28. | 0:50 | Japán | kiskereskedelmi forgalom, év/év | január | 2,50% | -0,1 |
| 8:00 | Németország | GfK fogyasztói bizalmi felmérés | március | 59,00 | 6 | |
| 11:00 | eurózóna | üzleti hangulat | február | -0,21 | -0,15 | |
| 11:00 | eurózóna | fogyasztói bizalom | február | 93,40 | 94 | |
| 14:00 | Németország | infláció, év/év | február | 2,10% | 2,1 | |
| 14:30 | USA | tartós javak megrendelése | január | 3,00% | -1,0 | |
| 16:00 | USA | fogyasztói bizalom | február | 61,10% | 63% | |
| február 29. | 0:50 | Japán | ipari termelés, év/év | január | -4,3% | -1,6% |
| 1:00 | Nagy-Britannia | GfK fogyasztói bizalmi felmérés | február | -29 | -27 | |
| 9:55 | Németország | munkanélküliek változása | február | -34 ezer | -5 ezer | |
| 10:00 | Németország | munkanélküliségi ráta** | február | 6,70% | 6,70% | |
| 11:00 | eurózóna | infláció, év/év | január | n. a. | ||
| 14:30 | USA | GDP-változás, annualizált | IV. n.-év | 2,80% | 2,80% | |
| 14:30 | USA | személyes fogyasztás | IV. n.-év | 2,00% | 1,90% | |
| március 1. | 0:50 | Japán | beruházási kiadások | IV. n.-év | -9,8% | -6,5% |
| Svájc | infláció, év/év | január | -0,4% | |||
| Németország | kiskereskedelmi forgalom, év/év | január | -0,9% | |||
| 2:00 | Kína | feldolgozóipari PMI | február | 50,50 | 50,8 | |
| 7:45 | Svájc | GDP-változás, negyedév/negyedév | IV. n.-év | n. a. | -0,1 | |
| 7:45 | Svájc | GDP-változás, év/év | IV. n.-év | n. a. | 1,1 | |
| 9:55 | Németország | feldolgozóipari PMI | február | n. a. | ||
| 10:00 | eurózóna | feldolgozóipari PMI | február | n. a. | 49 | |
| 11:00 | eurózóna | infláció becslés, év/év | február | n. a. | ||
| 11:00 | eurózóna | munkanélküliségi ráta | január | 10,40% | 10,40% | |
| 14:30 | USA | személyes jövedelem | január | 0,50% | 0,50% | |
| 14:30 | USA | személyes kiadások | január | 0,00% | 0,40% | |
| 16:00 | USA | feldolgozóipari ISM | február | 54,10 | 54,60% | |
| március 2. | 0:50 | Japán | infláció, év/év | január | -0,2% | |
| 11:00 | eurózóna | termelői árindex,év/év | január | 4,30% | ||
| *magyar idő szerint, V=végleges, E=előzetes, ** szezonálisan kiigazított | ||||||
| Forrás: Forrás: DailyFX | ||||||
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve