A hét végére elfogytak az eladók, a BUX 152 pontos emelkedés után 18199 ponton zárta a pénteki kereskedést. A vezető részvények közül messze a Richter forgalma volt a legnagyobb, miután olyan hírek terjedtek el, hogy az MSCI indexeinek számításánál bekövetkezett változásoknak köszönhetően a gyógyszergyár részvénye november végén biztosan visszakerül az indexbe. A papír forgalma meghaladta a négymilliárd forintot, árfolyama pedig 1,1 százalékkal 3660 forintra nőtt. Ennél is nagyobb emelkedést könyvelhetett el a Magyar Telekom papírja, két százalékkal 315 forintra erősödött zárásra.
Az OTP többször próbált emelkedni, ám megfelelő ösztönzők híján végül mérsékelt pluszban 4239 forinton végzett. A Mol továbbra sem szakadt el a 16 ezres szinttől, ma kissé erősödve 16190 forinton zárt. Tovább tart ugyanakkor az Egis jó formája, a kisebbik gyógyszergyártó részvényéért 21275 forintot adtak a nap végén. Ezzel egyre inkább úgy tűnik, ismét emelkedő pályára tud állni a papír.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve