Legutóbb 2017. január 10-én zárt történelmi csúcson a BUX, akkor 33 031,53 ponton állt.
A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára nem változott, 20 450 forintot ért záráskor, forgalma 1,5 milliárd forint volt.
Az OTP-részvények ára 74 forinttal, 0,83 százalékkal 8975 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,58 százalékkal 516 forintra csökkent, forgalma 473,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,57 százalékkal 6480 forintra nőtt, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1948,96 ponton zárt pénteken, ez 1,54 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában pénteken a napraforgó ára vegyesen alakult, a többi terményé nem változott.
A napraforgó ára márciusi határidőre 50 forinttal 107 550 forintra emelkedett, májusra 500 forinttal 110 000 forintra csökkent. Márciusi szállításra malmi búzával továbbra is 41 000 forinton, kukoricával 42 500 forinton kereskednek, a repce elszámoló ára augusztusra 109 000 forint maradt - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve