Felmondta az E-Star ESCO-val kötött összes hitelszerződését a Raiffeisen - jelentette be a BÉT honlapján az E-Star, amellyel szemben már korábban felmondta hitelszerződéseit a pénzintézet. Mindez nagy meglepetést nem jelent, hiszen a cég amúgy is csődvédelem alatt áll, tehát a fontos az lesz, hogy sikerül-e megállapodást kötniük a hitelezőkkel. Csapás lehet viszont a részvényeseknek, hogy március 14-ére új rendkívüli közgyűlést hívtak össze. Ezen a részvényeseknek dönteniük kell egy 500 millió forintos tőkeemelésről, amit 50 millió darab új részvény kibocsátásával valósíthatnak meg. Ez pedig jelentős hígítást jelenthet a jelenlegi 2,6 millió darabos részvény állománynál, ami azt jelentheti, hogyha a cég túl is éli a jelenlegi krízist, az árfolyam csak a töredékét érheti akár a jelenlegi szintnek is. A kibocsátásra viszont szükség van ezzel akarja ugyanis az igazgatóság a hitelezőket kifizetni, persze kérdés, hogy azok belemenne e ebbe. A részvény kereskedését a nagy esés miatt fel is kellett függeszteni a hírt követően.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve