A Nacional horvát hetilapra hivatkozva a Portfolio.hu azt írja, hogy a horvát miniszterelnök helyettes, Tomislav Karamarko felesége két évig üzleti kapcsolatot folytatott - 60 ezer euró összértékben - egy céggel, melynek tulajdonosa a Mol Nyrt. lobbistája. Kivizsgálják az ügyet, különös tekintettel arra, hogy azt nagy érdeklődés kíséri. Arra nem utaltak, hogy a vizsgálat mikorra zárulhat le, de jelezték, amilyen gyorsan csak lehet, a végére akarnak járni.
Érdekkonfliktus esetén, ha bebizonyosodik, büntetés szabható ki. Karamarko egyelőre csak annyit közölt, hogy semmi rosszat nem követett el.
A történet régóta húzódik már, legutóbb a Mol éves rendes közgyűlésén beszélt a témáról az elnök Hernádi Zsolt, szerinte az INA-nál fontos stratégiai döntéseket kellene meghozni, nem a magyar vagy a horvát érdekek mentén, hanem a vállalat érdekében. Azt nem tudják, mikor lesz megint találkozó a horvátokkal ezekről a kérdésekről.
A tárgyalásokra úgy tűnik egyre inkább nyitottak a horvátok is, legutóbb Darko Horvat, a legnagyobb kormányzó párt, a HDZ színeiben politizáló kis- és középvállalkozási ügyek minisztere közölte, fel kell hagyni a döntőbírósági eljárásokkal, és tárgyalni kell a Mollal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve