A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,29 százalékkal 20 985 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1 forinttal, 0,01 százalékkal 8601 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,59 százalékkal 511 forintra nőtt, forgalma 438,1 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 1,41 százalékkal 6489 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
A standard kategóriában jegyzett Plotinus árfolyama 6,61 százalékkal 5510 forintra csökkent 956 millió forintos forgalomban, miután a cég csütörtökön bejelentette, hogy a tőzsdéről való kivonulását tervezi, és vételi megbízást adott 5700 forinton 150 000 darab részvénye megvásárlására. A 150 ezer darab részvény már a reggeli órákban elkelt, ezt követően esett az árfolyam 5600 forint alá, a papírok bejelentés előtti utolsó záróára 5900 forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1954,56 ponton zárt pénteken, ez 1,13 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve