A csütörtöki, némi visszagyengüléssel tarkított forinterősödést egészséges korrekció követte péntek reggel - számolt be Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. Az euró jegyzése 311 közelébe kúszott fel, ezen a szinten - tette hozzá a szakember - olyan szereplők vásároltak eurót, akik korábban 316-317 környékén még eladók voltak.
Később, alapvetően az euró dollárhoz viszonyított erősödésének köszönhetően (a keresztárfolyam bőven 1,35 alól 1,3540-re emelkedett) erősödésbe váltott a forint, az árfolyam alját a 303,30-as szint jelentette. A forint erősödését a 307-es szint környékén aktiválódott stoploss-megbízások is gyorsították, hiszen sokan, akik tegnap délután és ma reggel vettek eurót, arra számították, hogy ez az érték megfogja majd az euró/forint kurzus lejtmenetét.
EUR/CHF-fronton továbbra sincs érdemi változás, a keresztárfolyam jó ideje 1,24 környékén jár. Ez délután fél öt tájban 245,20 forintos frankjegyzésnek felelt meg, a dollár 225,70-en állt.
Kolba a forint távolabbi kilátásai kapcsán megjegyezte: ahhoz, hogy a leminősítési félelmek tovább enyhüljenek, még az új IMF-megállapodás január-februári bejelentése előtt ismertetnie kell a kormánynak egy-két életképes ötletet. Minderre azért is szükség van, mert többen csak időhúzási kísérletet sejtenek az NGM csütörtöki bejelentésének hátterében.
A Fitch csütörtök délután azt közölte: még ha meg is születik a megállapodás a Valutaalappal, a reformkészség fáradása, az eddigi megjósolhatatlan gazdaságpolitikai lépések, a nemzeti függetlenség érvényesítése kihívásossá teheti, hogy Budapest tartsa magát egy esetleges IMF-programhoz.
Az persze kérdés - véli a szakember -, hogy mennyire értékeli majd hitelesnek a piac, ha a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter fogja bejelenteni az általa korábban kommunikálttal ellentétes gazdaságpolitikai döntéseket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve