A Swedbank Robur, Svédország legnagyobb bankjának a vagyonkezelője orosz állami vállalatok papírjait vásárolta, míg a befektetési szolgáltatásokat nyújtó NN Investment Partners közölte, hogy felülvizsgálja az orosz értékpapírokat alulsúlyozásra javasoló ajánlását - jelentette az Interfax orosz hírügynökség a Bloomberg beszámolóját idézve.
A változás hátterében az áll, hogy a G20-csoport hétvégi törökországi csúcstalálkozójának eredményeként Oroszország és az Egyesült Államok egyesítheti erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelemben.
Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kétoldalú megbeszélést tartott a csúcstalálkozó egyik szünetében vasárnap. Francois Hollande francia elnök pedig Washington után rögtön Moszkvába látogat a jövő héten, hogy egyeztessen Putyin elnökkel is az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni fellépésről és a szíriai helyzet rendezéséről.
Piaci elemzők nagy reményeket fűznek a kapcsolatok javulásához, mivel így csökken az orosz értékpapírok árában (is) tükröződő politikai kockázatok értéke. Az orosz részvényektől elforduló külföldi befektetők most sorra veszik a legnagyobb piaci tőkeértékű orosz papírokat - mondta Elena Loven, a Swedbank Robur vezető elemzője, hozzátéve, hogy likvid és olcsó részvények vásárlását tervezik.
A Standard & Poor's elemzői kedden jelezték, hogy javíthat az orosz adósi besoroláson és segíthet az Oroszország elleni szankciók megszüntetésében a nemzetközi terrorizmus elleni harc kapcsán erősödő orosz-amerikai kapcsolat és a nemzetközi együttműködés kiszélesedése. A Standard & Poor's januárban sorolta át az orosz szuverén besorolást a spekulatív - vagyis befektetésre már nem ajánlott - sávba, októberben pedig megerősítette a "BB plusz" minősítést negatív kilátással.
A moszkvai tőzsde irányadó mutatói a héten minden nap nyereségben zártak, az előző heti jelentős veszteségek után. Záráshoz közeledve a dollárban számított RTS-index 883,65 ponton, 0,81 százalékos, a rubelben számított MICEX-index pedig 1813,53 ponton, 0,17 százalékos pluszban állt. Napi csúcspontján a MICEX 1,74, az RTS pedig 2,30 százalékos nyereséget mutatott, de a kereskedés utolsó félórájára elfogyott a lendület, a befektetők inkább profitot realizáltak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve