A világnak fel kell készülnie arra, hogy a búza ára tonnánként 700 dollárra emelkedik. Jelenleg egy tonna búza ára a chicagói terménytőzsdén (CBOT) mintegy 430 dollár.
Kritikus a helyzet az ázsiai és afrikai országok szempontjából, amelyek elsősorban Ukrajnából importáltak gabonát - mondta Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszter.
Ukrajna tavaly 80 millió tonna gabonát takarított be.
Az ország élelmiszerexportjának mintegy 90 százalékát a fekete-tengeri kikötőkön keresztül bonyolította korábban, de ez az útvonal most jórészt elérhetetlen az orosz invázió miatt. Ukrajna gabonatermésének csaknem háromnegyedét exportálta, és ez adta az ország exportbevételének egyötödét.
Oroszország a világ legnagyobb gabonaexportőre volt eddig, Ukrajna pedig az ötödik, és a két ország együttesen biztosította a világ búzakészletének 14 százalékát, a kukoricának 4 százalékát, az árpának pedig 19 százalékát -írta korábban a Napi.hu.
A háború ellenére sikerült Ukrajnában elvégezni a tavaszi vetést 150 000 hektáron, de a várakozások szerint idén az eddigi mezőgazdasági területek felén, 7 millió hektáron lehet majd termelni, mely vetőterület 25-30 százalékkal kisebb, mint az elmúlt években.
Korábban havonta 6 millió tonna gabonát vittek ki Ukrajnából, most viszont már 25 millió tonna gabona halmozódott fel a háború kezdete óta, melyet a kikötők orosz blokádja és a sok helyen használhatatlanná vált vasúti infrastruktúra miatt nem lehet exportálni.
Az ukrán gabonaexport hiánya miatt leginkább Szomáliát, Líbiát, Egyiptomot és Tunéziát fenyegeti az élelmiszerhiány, hiszen ezekbe az országokba eddig a Fekete-tengeren keresztül érkezett az ukrán gabona, de ha például Indiából vagy Ausztráliából próbálnának inkább gabonához jutni, akkor az áru szállítása akár kétszer vagy háromszor is hosszabb időbe telne, addig viszont komoly kihívást jelenthet az éhezés szélén álló lakosságot élelmiszerrel ellátni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve