Hatalmasat zuhant a tőzsdei cégek által kifizetett osztalék nagysága a második negyedévben, ilyen durva visszaesésre 2009 óta nem volt példa - írja a Janus Henderson alapkezelő cég elemzésére hivatkozva a Financial Times. A cég a tőzsdei társaságok által világszerte kifizetett osztalékok nagyságát vizsgálta elemzésében, ez az idei második három hónapban 382,2 milliárd dollárt tett ki, ami a legalacsonyabb második negyedéves adat 2012 óta.
Az első negyedévhez képest a csökkenés mértéke elérte 22 százalékot, a 108,1 milliárd dolláros visszaesés meghalad mindent, amióta az alapkezelő cég elkezdte számolni a kifizetéseket nyomon követő indexét 2009-ben.
Az olyan hagyományosan jól fizető cégek, mint a brit Royal Dutch Shell, az ausztrál Westpac és az amerikai Boeing egyaránt felfüggesztette, illetve csökkentette a kifizetések nagyságát, hogy helyrerázza a Covid-19-válság miatt megroggyant mérlegét. A Janus számításai szerint a legjobb esetben is idén 19 százalékkal eshet az osztalékok nagysága globálisan, a legrosszabb esetben viszont a visszaesés mértéke elérheti a 25 százalékot is. Ez jobb a korábbi becslésekben szereplő 35 százaléknál.
2020 a legrosszabb évnek ígérkezik 2009 óta
A visszaesés ellenére, amit eddig tapasztaltunk, még mindig azt várjuk, hogy a tőzsdei cégek által globálisan kifizetett osztalék mértéke elérheti az egybillió (ezermilliárd) dollárt idén és jövőre is - mondta a lapnak Jane Shoemake, a Janus Henderson igazgatója. Ennek ellenére 2020 a legrosszabb évnek ígérkezik a 2008-2009-es pénzügyi válság óta.
A cég szerint az osztalékcsökkenés világszerte megfigyelhető jelenség volt, nem volt ez alól egy régió sem kivétel. (Talán kivételt jelent Észak-Amerika, ami jelentősen profitált a kanadai cégek válságállóságából.) A leginkább érintett régiók között volt az Egyesült Királyság és Európa.
Az Egyesült Királyság tőzsdei cégei 15,6 milliárd dollárnyi osztalékot fizettek április és június között, 2019-ben még 34 milliárd dollár volt ez az összeg. Franciaországban 13,3 milliárdra esett vissza a kifizetések nagysága az egy évvel korábbi 38,4 milliárd dollárról.
Drasztikusabb a zuhanás Magyarországon
A Napi.hu számításai szerint a magyar tőzsdei cégek esetében még drasztikusabb a zuhanás, ha nem a negyedévet, hanem az éves osztalékok nagyságát tekintjük. A BUX indexben négy legnagyobb súllyal szereplő társaság, az OTP, a Mol, a Magyar Telekom és a Richter tavaly még összesen több mint 213 milliárd forintot osztott ki a részvényesek között osztalék formájában, idén ez 32,6 milliárd forint körüli összegre csökkent.
A visszaesés mértékét erősítette, hogy a 2019-es év osztalék szempontból kifejezetten jónak volt tekinthető, mivel a Mol akkor nem csak rendes, de rendkívüli osztalékot is fizetett részvényeseinek. Ehhez képest az, hogy idén elmarad a kifizetés, önmagában több mint 107 milliárd forintnyi csökkenést eredményezett. A másik nagy érvágás az OTP döntése volt, amely szintén nem fizet osztalékot a tavalyi 61 milliárd forintot meghaladó összeg után.
Ben Lofthouse, a Janus Henderson szakértője szerint az osztalékfizetések csökkenése fájdalmasan érinthette a befektetőket, s ami még rosszabb, évekbe telhet, amíg a cégek visszatéretnek a korábban megszokott nagyságrendekhez. Hozzátette, a brit és a francia piactól eltekintve viszonylag kevés olyan hely volt, ahol a cégek az osztalék csökkentése helyett inkább semmit sem fizettek ki a részvényeseknek.
Vannak már jól hangzó ígéretek
A rövidebb távú osztalékcsökkentés vagy -visszatartás ugyanakkor nem feltétlenül kell, hogy megváltoztassa a vállalatok hosszabb távú értékeltségét. Problémás lehet az idei év szempontjából, de már látunk arra vonatkozó jeleket, hogy akik idén csökkentettek, kezdenek talpra állni - tette hozzá Lofthouse. A lap emlékeztet arra, hogy számos brit cég jelentette be például az elmúlt hetekben, hogy visszatér az osztalékfizetésekhez. Ezt a trendet követik a magyar tőzsdei cégek is, az OTP például, amely a második negyedévben a várakozás feletti nyereséget ért el, hasonló ígéretet tett. E szerint jövőre visszatérnének a kifizetésekhez, sőt a részvényeseket kompenzálnák az idei elmaradásáért is.
A Janus jelentése szerint a negyedévben egyébként a Nestlé volt a legnagyobb osztalékfizető, őt követte a Rio Tinto és a China Mobile. A Microsoft is feltűnt a lista első tíz helyezettje között, ami azért meglepő, mivel az előző években nem szerepelt itt a szoftveróriás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve