A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint közepes forgalom mellett, optimista hangulatban telt a kereskedés. Nem voltak nagy mozgások, a napi csúcsokhoz képest lecsorogtak az árak, a Magyar Telekomot az osztalékról érkezett hír támasztja. Hozzátette, a nemzetközi piacon alapvetően arra fókuszálnak a befektetők, hogy Európában kezdődik a gazdaság újranyitása. Arra számítanak, hogy ez néhány hét fáziskéséssel Magyarországon is bekövetkezik, ami a részvényárakban is lecsapódik majd.
A Magyar Telekom igazgatósága közgyűlési hatáskörben eljárva törzsrészvényenként 20 forint osztalék - több mint 20,8 milliárd forint - kifizetéséről határozott pénteken.
A Mol 6 forinttal, 0,30 százalékkal 2004 forintra gyengült, 992,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 60 forinttal, 0,71 százalékkal 8460 forintra erősödtek, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,09 százalékkal 370 forintra nőtt, forgalma 292,3 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 90 forinttal, 1,37 százalékkal 6650 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3321,59 ponton zárt hétfőn, ez 55,50 pontos, 1,70 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve