New Yorkban nem sokkal a kereskedés indulása után a DJIA 0,8, az S&P-500 0,5, a Nasdaq 0,6 százalékos veszteségben állt. Az amerikai kereskedés kezdetén a főbb európai tőzsdeindexek 0,3-0,5 százalékkal gyengültek.
A befektetői hangulatért elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek esetleges további eszkalálódása miatt felmerült aggodalmakat teszik felelőssé piaci elemzők - írja az MTI. Donald Trump amerikai elnök "nagyon valószínűtlennek" nevezte a Wall Street Journal lapnak adott interjúban, hogy csökkentenék a kínai importra kivetett büntető vámokat, sőt további emelést is kilátásba helyezett arra az esetre, ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekben.
Kapcsolódó
Az elnök utalást tett arra is, hogy akár a Kínából importált iPhone készülékek importvámját is készek megemelni. Az Apple részvénye a kereskedés kezdete előtt a tőzsdén kívüli forgalomban két százalékkal gyengült. A keddi kereskedést az Apple papírja 1,55 százalék veszteséggel kezdte.
Az olajár kissé emelkedett kedden, de így is a pénteken elért idei mélypont közelében ingadozik. A Brent nyersolaj ára az amerikai kereskedés kezdetén 0,28 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 60,73 dolláron, a WTI ára 0,33 százalékkal 51,80 dollárra emelkedett.
A dollár árfolyama és az arany ára alig változott. Az eurót 0,04 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1324 dolláron, az arany ára 0,06 százalékkal unciánként 1228,00 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve