A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,2 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,1 százalékos pluszban állt a nyitást követő órában, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,1 százalékos mínuszban járt.
A Dow Jones ipari átlagot és az S&P 500-ast támogatta vártnál jobb augusztusi kiskereskedelmi adatsor, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek miatti aggodalmak enyhülése az MTI szerint.
A Hszinhua kínai hírügynökség pénteken közölte, hogy az Egyesült Államokból importált bizonyos agrártermékek, így a sertéshús és a szójabab mentesül a pótvámok megfizetése alól. Előzőleg Donald Trump amerikai elnök is megnyugtatta a piacokat, mondván, hogy elvileg nyitott egy átmeneti kereskedelmi megállapodás megkötésére is Kínával, jóllehet egy átfogó egyezményt látna szívesebben.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken London kivételével emelkednek az indexek. Péntek délután fél ötkor a londoni FTSE-100 index 0,1, a frankfurti DAX-30 0,4, a párizsi CAC-40 pedig 0,2 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1082 dollárt adtak, 0,17 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,03 százalékkal gyengült a dollár, 108,06 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,03 százalékos mínuszban, 60,36 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,13 százalékos pluszban, 55,16 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,29 százalékkal, 1511,75 dollárra nőtt.
Csütörtökön emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,17 százalékkal, 27 182,45 pontra, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékkal, 3009,57 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,30 százalékkal, 8194,47 pontra nőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve