A DJIA-30 index 0,16 százalékos, az S&P-500 index 0,26 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,43 százalékos emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Az előző napot az S&P-500 index rekordon zárta, sorban a hatodik egymást követő napja. A Nasdaq Composite index pedig rekordja közelében jár - írja az MTI.
Kapcsolódó
A pénteki nyitás előtt közzétett foglalkoztatási adatok vegyes képet mutattak ugyan, a munkanélküliségi ráta a várt csökkenés helyett emelkedett, a foglalkoztatottak száma viszont nőtt, mégpedig 10 hónapja a legnagyobb mértékben. Összességében a foglalkoztatás alakulása csillapította a piac aggodalmait a Fed monetáris szigorításának megkezdésével szemben.
Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,66 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 74,73 dolláron, a Brent ára pedig 0,44 százalékkal csökkent 75,51 dollárra.
Az olajár lefelé korrigált ugyan pénteken, de ezzel együtt is a 2018 októberi árszint közelében tartózkodik. Az olajár másfél százalékos heti áremelkedés elé néz, miután a WTI ára több mint 10 százalékkal, a Brent ára több mint 8 százalékkal ment fel június hónapban. Az év eleje óta a WTI ára 58 százalékkal, a Brent ára 48 százalékkal emelkedett.
Az eurót 0,10 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1836 dolláron, az arany spot ára 0,70 százalékkal emelkedett 1789,39 dollárra unciánként.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve