Enyhe felülteljesítésében az játszhatott szerepet, hogy Nátrán Roland, az NGM államtitkára szerint akár napokon belül elkezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel.
Délután a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is hozzáadott a hátszélhez, így végül az index 1,2 százalékkal feljebb kerülve 18 803 ponton búcsúztatta a hét utolsó kereskedési napját. A hegymenethez ugyanakkor aránylag visszafogott, 11 milliárdos forgalom párosult.
A vezető papírok közül a kamatbevételekben és a tisztított nettó profitsoron a vártnál jobb negyedik negyedéves számokról beszámoló OTP részvényei emelkedtek a legütemesebben. A bankpapír 3,4 százalékkal 3824 forintra javított, ami alig marad el a 3837-en beállított napi maximumtól.
Az elmúlt napokban felülteljesítő Mol sem szégyenkezhetett, az olaj határidős jegyzésével karöltve 1,3 százalékkal 19 040 forintra erősödött.
A Telekom árfolyammozgása ezúttal sem kápráztatta el a befektetőket akrobatikus kilengésekkel, a távközlési cég papírjai 0,2 százalékkal 568 forintra emelkedtek.
Folytatódott viszont a Richter vesszőfutása, hiába az egy héttel korábbi kedvező kutatási eredmények és az elemzői céláremelések, a gyógyszerpapír 0,9 százalékkal 37 000 forintra esett a kereskedés végére.
Szektortársa, az Egis sem járt jobban, részvényeire 1,16 százalékkal előző záróértéke alatt, 15 345 forinton születtek az utolsó kötések.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve