A csalódást keltő amerikai munkaerőpiaci adat után 276,40 forintig szaladt fel az euró jegyzése a bankközi devizapiacon. Az euró/zloty a 4,20-as, az euró/dollár az 1,42-es, az euró/svájci frank pedig az 1,10-es szintet tesztelte, a frank forintjegyzése pedig 250,50-en tetőzött - tájékoztatott Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője.
Hozzátette: délutánra a New York-i tőzsdeindexek esése dacára lenyugodtak a kedélyek, így háromnegyed öt tájban az euró 275,70, a dollár 194, a svájci frank 247,80 forinton állt, illetve az euró egysége 1,4210 dollárt ért. A forint többé-kevésbé együtt mozgott a zlotyval és a cseh koronával, miközben a lej viszonylag jól tartotta magát.
A befektetőket igencsak nyugtalanították azok a később cáfolt híresztelések, amelyek szerint Görögországban abbamaradt a hitelező trojkával való tárgyalás. A franknak az ilyenkor szokásos menedékkeresés mellett az is lendületet adott, hogy az egyik svájci nagybank frank ellenében nagy dollár- és euróeladásokkal lépett piacra. Értesülések szerint 1,2 milliárd dollárt adott el, ami jelentős tételnek számít - mondta Ötvös Mihály, a CIB senior deviza üzletkötője.
Ruzsonyi szerint amennyiben jövő szerdán a kormány meggyőző tervekkel áll elő arról, hogy miként akarja teljesíteni a hiánycélt, a forint erősödéssel reagálhat. Ehhez persze az is kell, hogy a nemzetközi piacokon ne alakuljon ki olyan rossz hangulat, amelyben nem hatnak érdemben a pozitív hazai hírek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve