Hivatalosan semmilyen megerősítés nem érkezett és hivatalos információ sem látott még napvilágot az ügyben, amelynek köszönhetően mélyrepülésben vannak napok óta a Bank of America részvényei, s a bank csődje elleni biztosítás árfolyama rekordszintre ugrott, magasabbra, mint 2009 tavaszán. A bank által kibocsátott ötéves kötvények CDS-e (hitelfedezeti biztosítás) árfolyama már elérte a 435 bázispontot a tegnapi nap során. A vihart állítólag egy blogbejegyzés váltotta ki, amely szerint a pénzintézetnek hamarosan 100-200 milliárd dollárnyi tőkepótlásra lehet szüksége. A bank és a részvényeit vételre ajánló elemzők szerint erre semmi szükség, mivel az eszközök értéke ezt nem teszi szükségessé, s hamarosan elülhet az inkább csak bizalminak, semmint valós tényeken alapulónak nevezett felfordulás a bank körül.
Ma reggel azonban már a JPMorgan elemzői részéről is megjelent egy feljegyzés, amely szerint a jelzálog alapú eszközökkel és a bank tőkehelyzetével kapcsolatos piaci aggodalmakra már a menedzsmentnek is reagálnia kell valamilyen formában, akár egy várható tőkeemelés bejelentésével. A JP elemzője ugyanakkor egy ilyen tőkeemelés szükséges mértékét a vad pletykákban keringő 100-200 milliárd dollár helyett mindössze 12-25 milliárd dollárra tette. Eközben a Wall Street Journal ma arról írt, hogy híresztelések szerint a JPMorgan esetleg nagyobb részesedést vásárolna a a BofA-ban, s erről Timothy Geithner pénzügyminiszter már egyeztetett Jamie Dimon-nal, a JP első emberével.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve