A reggeli órákban még úgy tűnt, hogy nyugalmas napja lesz a forintnak, ám azóta ismét esni kezdtünk - mondta a Napi.hu érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING Bank devizapiaci kereskedője. Ennek következtében jelenleg a forint a régió legrosszabbul teljesítő tagja, hiszen a török líra tartja reggeli szintjét az euróval szemben, míg a zloty sem bukott eddig akkorát, mint a hazai fizetőeszköz.
Egyelőre tehát a 312-öt ostromoljuk és egyre egyértelműbbnek tűnik, hogy válaszút elé érkezett Magyarország - véli Csajbók, majd hozzátette, hogy az eddigi globális környezet alkalmas volt arra, hogy egyszerre lehessen alacsony alapkamat és (viszonylag) erős forint, ám mára úgy tűnik, hogy ez a kettősség nem tartható fent tovább. A szakértő szerint a jegybank inkább az alapkamathoz ragaszkodik majd a jövőben is, ám ha a forint 315-ig tovább gyengül, akkor verbális interveniálásba kezdhetnek.
Az ING Bank devizapiaci kereskedője szerint tényleges közbelépés az MNB részéről leghamarabb 325-ös szintnél lehet, mivel a kamatcsökkentés elindításakor valószínűleg számoltak valamekkora forintgyengüléssel.
Mindezek ellenére a mai napon nem vár mozgást Csajbók, vélhetően maximum 313-314-ig gyengülhetünk az euróval szemben. Fél 12-kor egyébként egy euró 311,8, egy dollár 230,4, egy font 379, egy svájci frank 254,8, míg a japán jen 2,2501 forintot ért.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve