A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Az elmúlt napok viharai során az egyik legstabilabb keresztárfolyam az euró/svájci frank volt, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a befektetők számára megszűnt a frank menekülődeviza-státusa − értenek egyet a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők. Azt viszont nagyon nehéz már előre jelezni, hogy mi várható az év hátralévő részében. Az egy hete felröppent pletyka − hogy 1,25-re emelné a sáv alját a svájci jegybank − egyelőre nem nyert hivatalos megerősítést, ugyanakkor a piaci szereplőknek elég volt ennyi is ahhoz, hogy 1,22 közelébe emelkedjen a keresztárfolyam.
A svájci jegybank eltökéltsége ezért valószínűleg nem kérdéses a piaci szereplők számára, így nagyjából 1,20−1,25 közzé lőtték be a keresztárfolyamot − mondta Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője. Mindez azt mutatja, hogy sikeres volt a jegybanki kommunikáció, így a piaci szereplők belátták, hogy nem érdemes lefelé játszani a devizapárban. Mindezek együttesen okozhatták azt, hogy az elmúlt napok viharaiban is stabilan tartotta magát az euró/svájci frank az 1,22-es szinten.
Könnyen elképzelhető azonban az is, hogy bár hivatalosan nem jelentették be, de valahová 1,22-re tolta fel a sáv alját az svájci jegybank − mondta Csajbók Róbert, az ING devizapiaci szakértője. Fontos azonban látni, hogy az 1,20-as szint nem a célárfolyamuk: ennél szinte biztosan gyengébb árfolyamot szeretnének elérni. Csajbók szerint ezért könnyen elképzelhető, hogy a negyedik negyedévben gyengülni fog a frank az euróval szemben. Ennek fundamentális okai is lehetnek, az elkövetkező időszakban ugyanis nagy valószínűséggel olyan elemzések és adatok látnak napvilágot, amelyek szerint a svájci gazdaság mégsem olyan erős, mint korábban hitték, legalábbis az erős frank mellett jelentősen visszaesett a dinamizmusa. Ez pedig szintén a frank gyengülését hozhatja magával, akár 1,25 fölé emelve a keresztárfolyamot − véli Csajbók.
Az ING szakértője nem is várja már, hogy újra 1,20 közelébe tér vissza a keresztárfolyam, erre csak akkor lenne esély, ha ismét nagyon rossz hírek érkeznének az eurózónából.
Nagyon jó stratégiát talált ki a svájci jegybank Ruzsonyi szerint is. A rövid távú svájci kamatok ugyanis az egy hónapos szintig még mindig negatívak, tehát annak kell fizetnie, aki frankot vesz. A jelenleg stagnáló árfolyam mellett ezért drága tartani a frankpozíciókat, így önmagában emiatt is gyengülhet a frank.

A piaci intervenció lehetőségét viszont kizárja Ötvös Mihály, a CIB vezető üzletkötője. Szerinte a piacon jelenleg nem aktív a jegybank, ám a piaci szereplők is óvatosak. Az biztos, hogy az 1,20-as szint megvédését elfogadta a piac, ám az opciós piac adatai alapján óvatosnak tűnnek. Még mindig sokan kötnek ugyanis olyan lehetőségre, hogy eladási pozíciókat nyithassanak, ha az 1,20-as szintet lefelé áttöri az árfolyam. Ötvös szerint az elmúlt napok stabil euró/frank árfolyamában az is szerepet játszott, hogy a dollár sokat erősödött, ez ugyanis jelentős hatással volt a dollár/frank keresztárfolyamra is. A dollár erősödése a frankkal szemben ugyanis támasztást adhatott az euró/frank keresztárfolyamnak. Az azonban egyértelmű, hogy a volatilitás a felére csökkent az 1,20-as sáv bevezetése óta − tette hozzá Ötvös.
A Commerzbank friss előrejelzése alapján a bank stratégái egyelőre nem hisznek abban, hogy az 1,25-ös szintre tolná fel a sáv alját a jegybank, mivel az 1,22-es célárfolyamot csak a következő fél évben, az 1,25-ös árfolyamot pedig csak egyéves távlatban látják reálisnak. Ugyanakkor technikailag nagyon fontos lépés lehetne az 1,25-ös szint beállítása. Jelenleg ugyanis a 200 napos mozgóátlag 1,234 körül található, ami eddig megállította az euró erősödését. A bika- és a medvepiac határát jelölő vonalon így áthúzná a svájci jegybank a keresztárfolyamot, ami vételi jelzést adna a technikai alapon kereskedőknek is.

Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve