Az FTSE-100 0,6 százalékkal 5368 pontra, a Dax 1,2 százalékkal 5574 pontra erősödött, a CAC-40 viszont 0,5 százalékkal 3031 pontra gyengült. A Stoxx Europe 600 indexe 0,6 százlékos nyereséget könyvelhetett el péntekre.
Az európai piacokat a banki papírok húzták ismételten: a Barclays 3,4, a Deutsche Bank 1 százalékkal került feljebb. Az előző napok nagy zuhanásai után a svájci UBS bank részvényei visszapattantak és 5,2 százalékkal drágultak a papírok. A Société Générale 3,4 százalékos nyereséget könyvelhetett el péntekre.
Az emelkedés a pénteki eurózónás pénzügyminiszterek találkozozójának volt köszönhető, ahol a döntéshozók néhány olyan döntést próbáltak korrigálni, amelyek eddig az egyre mélyülő európai válság megoldását hátráltatták.
A Luxembourgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette egyebek mellett, hogy a Görögországnak folyósítandó következő hitelről októberben születik majd döntés. Emellett elmondása szerint abban a vitában is sikerült előrelépni, hogy Finnország valamilyen biztosítékhoz ragaszkodik a Görögországnak nyújtandó segítsége fejében.
Közben Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter - aki szintén jelen volt a tárgyalásokon - arra próbálta ösztönözni európai kollégáit, hogy hagyjanak fel az eurózóna felbomlására utaló kijelentésekkel, és erősítsék meg a 440 milliárd eurós európai mentőalapot (EFSF).
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet csütörtök késő este kérte a minisztereket, hogy mutassanak a jegybankokhoz hasonló "egységet a cél érdekében", utalva ezzel a főbb központi bankok által végrehajtott dollárlikviditást növelő közös fellépésre.
A közös európai fellépéssel kapcsolatban azonban a MarketWatchnak nyialtkozó egyik szakértő meglehetős szkeptikusságának adott hangot. Ezt a vélekedést támasztotta valamelyest alá az a hír is, miszerint a német kormány az EFSF megvitatását a koalícióban kialakult nézeteltérésekre hivatkozva elhalasztotta. Ez pedig azt jelenti, hogy a kérdésben a parlament az év vége előtt nemigen fog szavazni.
A bankszektoron kívül az E.On tudott jelentősebb, 3,5 százalékos drágulást felmutatni, miután a J.P. Morgan felminősítette a német céget tartásról túlsúlyozásra. A francia villamosipari cég az Electricite de France is emelkedett, 2,9 százalékos nyereséget ért el pénteken.
A Carrefour kiskereskedelmi lánc papírjai 1,3 százalékkal drágultak.
A vesztesek oldalán pénteken olyan vállalatok álltak, mint a chipgyártó ARM Holdings 2,5 százalékos eséssel, miután a Research In Motion majdnem 19 százalékot zuhant.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve