A Masterplast-csoport 1,2 millió euró veszteséget szenvedett el 2012. első három hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 790 ezer eurós veszteséggel. A konszolidált üzleti tevékenység vesztesége 522 ezer euró volt, ami egy kicsivel kevesebb mint egy évvel korábban. A pénzügyi tételeknél viszont jelentős romlás mutatkozott elsősorban a szerb dinár gyengülése miatt. Szerbiában euró-alapú beruházási hitele van a társaságnak, ami önmagában 507 ezer eurós mínuszt hozott, igaz ennek jelentős része 408 ezer euró nem realizált árfolyamveszteség.
Ugyanakkor a Masterplast 14,9 millió euró árbevételt ért el az év első három hónapjában, ami 14 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának forgalmát. A társaság a bitumenes hullámlemez és zsindely-fedések termékcsoport kivételével minden fő termékcsoportjában növekedést tudott felmutatni. Kiemelkedő teljesítményt a felújításokhoz kapcsolódó homlokzati hőszigetelő rendszer és elemeinél értek el, amelyek forgalma 28 százalékkal nőtt.
Az árbevétel növekedését annak ellenére sikerült a társaságnak elérni, hogy az építőipari termékek piacán még mindig további visszaesés, stagnálás volt tapasztalható. Viszont az épület és a lakás felújítások piaca egyes országokban további élénkülést mutatott. A gyorsjelentésben ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az első negyedév a legkisebb árbevételű három hónapja a társaságnak, és ezért az egész éves tendenciák jelentősen eltérhetnek az első negyedév trendjétől.
A veszteség növekedésében ugyanakkor a pénzügyi tételek mellett szerpet játszott, hogy a bruttó árrés csökkent. AEnnek hátterében egyrészt az értékesítési stratégia váltás áll - piacszerzés Romániában -, valamint az emelkedő üzemanyagköltségek és a kieső tavalyi egyszeri - stratégiai készletértékesítés - tétel hatása . A konszolidált EBITDA 17 ezer
euró lett, ami 6 ezer euróval magasabb a bázis időszakáénál. Ez a gyorsjelentés szerint figyelembe véve a szezonális hatást is
kifejezetten jó eredmény.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve