Az OTP árfolyama 2,15 százalékkal csökkent, a hetet 8087 forinton fejezte be, heti forgalma 21,22 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 1,32 százalékkal emelkedett, 6962 forinton zárt, heti forgalma 6,67 milliárd forint volt.
Kapcsolódó
A Mol árfolyama 1,41 százalékkal erősödött, 21 650 forinton zárta a kereskedést pénteken, heti forgalma 14,047 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1,23 százalékkal gyengült, a pénteki kereskedést 481 forinton zárta, heti forgalma 2,56 milliárd forintot ért el - összesít az MTI.
Az elemzők hétfőn reggel jelentős emelkedést vártak az európai részvénypiacokon és a BÉT-en is, miután a befektetők pozitívan értékelték a francia elnökválasztás első fordulójának eredményét. A jó hangulat egész nap kitartott, főképp az európai tőzsdéken, ahol nem voltak ritkák a 3-4 százalékos pluszok sem. Valamelyest a magyar tőzsde is kivette ebből a részét, de a BUX index mintegy 1 százalékos emelkedésével lemaradt európai társaitól.
Kedden a BÉT-en a részvények kiemelkedően jól teljesítettek, a magyar részvénypiac 0,9 százalékot emelkedett az átlagnál kicsit alacsonyabb forgalom mellett. A Richter kiválóan teljesített, a gyógyszerpapír 7140 forinton zárt. A nemzetközi részvénypiacon mérsékelt emelkedéseket lehetett látni. A nyugat-európai börzéken nulla és fél százalék közöttit, az amerikai piacokon inkább fél százalék felettieket.
Szerdán a vezető európai részvényindexek a budapesti tőzsde zárásakor 0,2 százalék körüli pluszban voltak, a nyitás után alig mozdultak. A New York-i értéktőzsde irányadó mutatói ugyanakkor emelkedéssel nyitottak. A Mol 125 forinttal, 0,58 százalékkal 21 650 forintra - új éves csúcsra - erősödött, 4 milliárd forintos forgalomban.
Nem volt túl jó hangulat a BÉT-en csütörtökön, a BUX index 0,72 százalékkal esett, amihez elsősorban az OTP járult hozzá közel 2 százalékos gyengülésével. A Mol felülteljesítő volt, kis pluszban tudott zárni. A nemzetközi piacokon is enyhén negatív volt a hangulat, de nem voltak jelentősebb elmozdulások, a német index például a budapesti piac zárásakor kis mínuszban állt.
Pénteken a nemzetközi piacokon és a BÉT-en is csendes, ünnep előtti iránykereső kereskedés folyt. A BUX index 0,01 százalékkal esett. A német index a budapesti piac zárásakor kis pluszban állt. A magyar bankpapír felülteljesítő volt a magyar vezető részvények között. A devizapiacon gyengült a forint az euróval szemben - 313-as szintre - és az elemző nem zárta ki a további gyengülést sem, akár a 315 forintos szintre sem.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve