Londonban az FTSE-100 mutató 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,02 százalékos mínuszban zárt, míg a frankfurti DAX-index 0,07 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,34 százalékkal, Madridban pedig 0,17 százalékkal emelkedett az irányadó mutató - írja az MTI.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,01 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,11 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,02 százalékkal nőtt.
Kapcsolódó
Pekingben csütörtökön jelentették be, hogy új nemzetbiztonsági törvényt vezetnek be Hongkongban, a világ egyik pénzügyi központjában. Hongkongi demokráciapárti törvényhozók a város alaptörvényének durva megsértését látják az új törvényben, amely szerintük Hongkong végét jelentheti. Donald Trump amerikai elnök arra figyelmeztette Kínát, ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor Washington "nagyon erőteljes választ" ad rá. Előzőleg Trump elnök azzal vádolta meg Kínát, hogy rosszul kezelte a koronavírus-járványt.
A nap vesztesei között voltak az olaj- és bányaipari vállalatok, miután a nyersanyagárak jelentősen csökkentek, mert Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a kínai parlamenti ülésszak megnyitó napján tartott beszámolójában nem nevezett meg gazdasági növekedési célt az idei évre. A kínai vezetés hagyományosan az éves parlamenti ülésszakon határozza meg a bruttó hazai termékre vonatkozó, adott évi célszámokat, ám megfigyelők számítottak rá, hogy az idén a járvány következtében ez elmaradhat.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,53 százalékos, az S&P 500-as index 0,30 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,16 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken az amerikai-kínai feszültségek éleződése, illetve a kereslet várható növekedését övező kétségek miatt.
A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,94 százalékos mínuszban, 34,64 dolláron, a WTI pedig 3,60 százalékos veszteségben, 32,70 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,42 százalékkal, 1732,43 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,57 százalékkal 1731,80 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0897 dollárt adtak, 0,48 százalékkal gyengült az euró.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve