Pénteken csak Frankfutnak és Madridnak sikerült pluszos napot összehoznia. A DAX 0,2, míg az IBEX-35 0,4 százalékos nyereségben zárt. Ezzel szemben az FTSE-100 0,3, a CAC-40 0,2 a milánói FTSE MIB 0,1 százalékos veszteséget hozott össze a nap végére. A Stoxx Europe 600 indexe 0,3 százalékkal gyengült a hét utolsó kereskedési napján.
Az árfolyamcsökkenést az előző napi jelentős nyereségek szükségszerű korrekciójaként értékelték a piacon. Az ECB csütörtöki kamatcsökkentését és mennyiségi monetáris lazító intézkedések bejelentését követő első reakciókból származó árfolyamnyereséget fölözték le pénteken a piacon.
Az általános árfolyamcsökkenésen belül azonban voltak nyereségek is, erősödtek például az oroszországi üzletnek kitett vállalatok részvényei a kelet-ukrajnai fegyverszünet hírére. A Rosznyefty részvényeinek 20 százalékával rendelkező BP árfolyama például 2,6 százalékkal emelkedett. A forgalmának egyharmadát Oroszországban bonyolító finn Nokian Tyres, a nyereségének nagy részét Oroszországban kitermelő osztrák Raiffeisen Bank International, az orosz sörpiacon erős pozícióval rendelkező dán Carlsberg részvényei egy és két százalék között erősödtek.
Az S&P-500 újra 2000 pont felett
A kiábrándító amerikai foglalkoztatási adatok hatására a dollár kissé gyengült, az euró/dollár 1,2951 volt délután, ami az euró 0,05 százalékos erősödésének felel meg. Közép-európai idő szerint este fél nyolc utánra a kereskedés kezdetén tapasztalt, főleg a munkaerő-piaci adat miatti pesszimizmusukat levetkőzték és emelkedésnek indultak Az S&P-500 indexe visszatért a 2000 pont feletti szinthez, fél 8 után 0,3 százalékkal emelkedett. A Dow és a Nasdaq 0,2 százalékkal járt az előző napi záróértéke felett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve