A tőzsdei társaságok eredményeire adott elemzői előrejelzéseken is elkezdte éreztetni hatását az elmúlt hónapok rossz hangulata, a szakemberek jóslataiba egyre inkább beépül az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság ismét recesszióba süllyed - írja összefoglaló elemzésében a Reuters. Az adósságválság és a tőzsdei áresés közepette a cégek profittermelő képességébe vetett hit volt az, ami a vásárlókat optimizmussal töltötte el, eddig. Az elemzők elkezdték lefelé módosítani korábbi, két számjegyű növekedésben bízó előrejelzéseiket, amelyeket a rekordszintű második negyedéves eredmények után alakítottak ki. Az első figyelmeztető jelet a FedEx Corp. adta, a világ második legnagyobb csomagküldő cége - amelynek teljesítményét a gazdasági környezet alakulásának tekintetében barométerként szokták használni - csökkentette múlt héten éves profit előrejelzését. Ennek okaként az emelkedő üzemanyagárakat és a romló gazdasági környezetet jelölte meg a menedzsment.
Pezsgő vagy fűnyíró?
Július elseje óta az S&P 500-as index 15 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan az index cégeinek harmadik negyedéves eredménynövekedésére adott előrejelzések átlagosan 13,7 százalékra csúsztak vissza a korábbi 17 százalékról a Thomson Reuters adatai szerint. Több stratéga azonban úgy véli, ezek a számok még mindig indokolatlanul nagy optimizmust tükrözhetnek. A következő négy negyedévben az index cégeitől még mindig átlagosan 112 dolláros egy részvényre jutó eredményt remélnek, ami rekordot jelentene, ha valóra válna. Ha ez a szám akárcsak egy kicsit is közel állna a valósághoz, máris lehetne rendelni a pezsgőket - vélte a hírügynökségnek nyilatkozva Howard Silverblatt, az S&P elemzője.
Az elmúlt hetekben a technológiai szektor kivételével mindenhol megérkeztek a fűnyírók, az elemzők elkezdték vagdosni előrejelzéseiket. A pénzügyi szektor szenvedte el a legnagyobb veszteségeket. Eközben a tőzsdei cégek körében a saját várható profitjukkal kapcsolatban kiadott negatív figyelmeztetések száma is növekedésnek indult, immár kétszer annyian módosítottak lefelé, mint felfelé. A negyedik negyedéves és a jövő évi várakozások eddig 15,4. illetve 13,5 százalékkal csökkentek, azonban ez a szám várhatóan nőni fog, ahogy az egyre több figyelmeztetésre az elemzők is reagálni kezdenek.
Mindezek ellenére az október elején kezdődő gyorsjelentési szezon még mindig elég jó számokat hozhat, s ez lökést adhat felfelé a részvényáraknak - írja az elemzés. A múlt héten 2008 ősze óta nem látott gyenge teljesítményt produkáltak az amerikai részvénypiacok, a Dow Jones Industrial 6,4 százalékkal zuhant. Erre utoljára 2008 októberében volt példa. Az S&P 500-as index 6,6 százalékkal, a Nasdaq Composite 5,3 százalékkal esett. Ha így haladnak a dolgok, ahogy eddig, akkor a negyedik negyedév végére egy jó kis recesszióban találjuk magunkat - mondta Barton Biggs, a Traxis Partners vezető partnere a Reuters Insidernek adott interjúban.
A leggyengébb láncszem és a piac motorja
A leginkább veszélyeztetett csoportnak a pénzügyi cégek tűnnek az S&P 500-as indexen belül, a szektor súlya jelenleg 13 százalék a mutató kosarában, az elemzők szerint a technológiai szektor után a második legfontosabb iparág az amerikai tőzsdén. Az elemzők szerint itt várhatóak a legsúlyosabb csapások, a befektetési bankok profitját a rossz piaci hangulat nyirbálhatja meg, míg a kereskedelmi bankok pedig a hitelkihelyezések hiányától szenvednek. A bankokat e mellett veszélyeztetik az európai adósságválság miatt lehetséges leírások és az is, hogy a Fed lépéseket tesz a hosszabb távú kamatok csökkentése érdekében. Nem véletlen, hogy az elmúlt napokban a bankrészvények teljesítettek a legrosszabbul a piacon. A bankok mellett a biztosítótársaságok is veszélyben forognak, a Fed várható lépései ugyanis gyengíthetik a befektetési portfólióikon elérhető nyereséget is. A fogyasztói bizalom megrendülése és az alapanyagárak mélyrepülése viszont a ciklikus fogyasztási cikkeket gyártó cégek, illetve az energetikai társaságok profitjára lehet kedvezőtlen hatással.
A technológiai szektor viszont jól szerepel, a piac egészének negatív teljesítménye ellenére. Az olyan bivalyerős végek, mint az Apple hátán a szektor eredményeivel kapcsolatos várakozások nőnek, 2011 egészét tekintve jelenleg 16,6 százalékos bővülést várnak az elemzők, júliusba még csak 13,7 százalék volt ez az érték. Azonban az első figyelmeztető jelek itt is megérkeztek a Philadelphia Semiconductor Indexben szereplő Xilinx nevű chipgyártó cég csökkentette éves árbevételi tervét az ipari vásárlók gyenge kereslete miatt.
Nyugalom után adatdömping
A befektetői figyelem a néhány nap nyugalom után - amikor a szereplők csak Európa miatt aggódhattak - ismét az amerikai gazdaság helyzetére irányulhat a héten. Érkeznek adatok a lakásszektorból, az ipari szektor aktivitásáról, a fogyasztói költésekről és a gazdaság egészéről, is. Az augusztusi újlakás értékesítések számával indul a hét, ez enyhe csökkenést mutathat júliushoz képest, 294 ezerre 298 ezerről. A fogyasztói bizalmi index kedden jelenik meg, szetpemberben várhatóan 46 pontra emelkedett az augusztusi 44,6-ról. Kedden jön a Case-Shiller lakásárindex júliusi adata, itt éves szinten -4,5 százalék a várakozás az egy hónappal korábbi -4,52 százalékot követően. Szerdán a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományának augusztusi változását ismerhetjük meg (-0,5 százalékot várnak a júliusi 4,5 százalékos növekedést követően.) Csütörtökön a második negyedéves GDP utolsó felülvizsgált adatát közlik (ez a várakozások szerint 1,2 százalékos növekedést tartalmaz majd). Pénteken személyes jövedelmek és fogyasztási kiadások augusztusi alakulásáról kaphatunk képet. Előbbi növekedési üteme 0,3 százalékról 0,1, utóbbié 0,8-ról 0,2 százalékra csökkenhetett.
Kapcsolódó
| Nap | Óra* | Ország | Bejelentés | Időszak | Előző |
| szeptember 26. | 10:00 | Németország | Ifo-index, üzleti hangulat | szeptember | 108,70 |
| 10:00 | Németország | Ifo-index, jelenlegi helyzet | szeptember | 118,10 | |
| 10:00 | Németország | Ifo-index, várakozások | szeptember | 100,10 | |
| 16:00 | USA | újlakás-eladások | augusztus | 298 ezer | |
| szeptember 27. | Németország | kiskereskedelmi forgalom, év/év | augusztus | -1,6% | |
| 11:30 | Svájc | KOF gazdasági prognózis | |||
| 16:00 | USA | fogyasztói bizalom | szeptember | 44,50 | |
| szeptember 28. | Németország | importárindex, év/év | augusztus | 7,50% | |
| 7:30 | Franciaország | GDP-változás, év/év | II.n.-év, V | 1,60% | |
| 8:00 | Németország | GfK fogyasztói bizalom, felmérés | október | 5,20 | |
| 14:30 | USA | tartós javak megrendelése | augusztus | 4,00% | |
| szeptember 29. | 1:50 | Japán | kiskereskedelmi forgalom, év/év | augusztus | 0,70% |
| Németország | infláció, év/év | szeptember,E | 2,40% | ||
| 11:00 | Eurózóna | fogyasztói bizalom | szeptember, V | ||
| 11:00 | Eurózóna | üzleti bizalom | szeptember, V | 98,30 | |
| 14:30 | USA | GDP-változás, év/év | II. n.-év, V | 1,00% | |
| 14:30 | USA | GDP-változás, negyedév/negyedév | II. n.-év, V | 2,40% | |
| 14:30 | USA | személyes fogyasztás | II. n.-év, V | 0,40% | |
| szeptember 30. | 1:30 | Japán | munkanélküliségi ráta | augusztus | 4,70% |
| 1:30 | Japán | infláció, év/év | augusztus | 0,20% | |
| 1:50 | Japán | ipari termelés, év/év | augusztus | -3,0% | |
| 11:00 | Eurózóna | infláció, év/év | szeptember, E | 2,50% | |
| 11:00 | Eurózóna | munkanélküliségi ráta | augusztus | 10,00% | |
| 11:30 | Svájc | KOF vezető indikátorok | szeptember | 1,61 | |
| 15:55 | USA | Michigan Egyetem bizalmi indexe | szeptember, V | 58,30 | |
| *magyar idő szerint, V=végleges, E=előzetes | |||||
| Forrás: DailyFX |
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve