Az MBA statisztikái szerint egyre csökken azoknak a végzős hallgatóknak az aránya, akik a befektetési banki szakmában szeretnének állást találni - írja a Financial Times. A befektetési bankárokat futószalagon termelő iskolaként számon tartott amerikai Wharton School-on például a 2008-as 25 százalék feletti szintről 16,8 százalékra csökkent azon végzősök aránya, akik befektetési bankérként kívánnak elhelyezkedni. Az arány még mindig magas, azonban míg korábban a végzősök inkább valamelyik nagy, a Wall Street-en ismert céghez igyekeztek, most inkább a private equity, vagy a hedge fund szektor tűnik vonzóbbnak a fiatalok körében - mondta a lapnak Maryellen Lamb, az iskola MBA karrier menedzsmentjéért felelős igazgatója.
A Goldman Sachs nemrég döntött arról, hogy leállítja kétéves posztgraduális képzési programját, az ebben résztvevők ugyanis nagyon nagy arányban hagyták ott a céget a két év leteltével, s kereskedtek állást vagy egy private equity cégnél, vagy egy hedge fundnál. A Morgan Stanley illetékesei ugyanakkor úgy nyilatkoztak, ők elkötelezettek saját hasonló képzési programjuk irányában, szerintük ugyanis a befektetési bankok felelőssége is a szakemberek képzése, s nem csak alkalmazásuk, amint az a hedge-fundoknál szokás.
Az Egyesült Királyságban az elmúlt három hónapban 9000 álláshely szűnt meg a pénzügyi szektorban, ahol a szektor nyereségessége az elmúlt három évben először mutatott visszaesést, s a Libor botrány hulláma is éreztetik hatásukat. Az előrejelezések szerint a leépítési hullám még nem ért véget, a szakértők további 3000 állás megszűnését várják az év hátralévő részében.
A Wall Streeten eközben még mindig rossz dolga egy kezdőnek. Egy friss diplomás már az első évben 60-70 ezer dollárt kereshet éves szinten a JPMorgannél, a Morgan Stanley-nél, vagy a Goldman Sachs-nál, s az éves bónusz mértéke ennek akár a kétszeres is lehet egy kiemelkedően sikeres évet követően. Az MBA-t végzett szakemberek alapfizetése 90-100 ezer dollárnál kezdődik, s ez még mindig nagyon magasnak tekinthető a többi iparághoz képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve