Pénteken az indexek vegyesen zártak, a DJIA-30 enyhén csökkent, 0,03 százalékkal alacsonyabban zárt, az S&P-500 index pedig 0,2 százalékkal erősödött. A Nasdaq Composite 0,5 százalékkal zárt magasabban, újabb rekordon. A pénteki volt az index ötödik rekordzárása az év eleje óta. Az elmúlt hetet a DJIA index 0,4 százalék veszteséggel, az S&P-500 0,1 százalék veszteséggel, a Nasdaq Composite egy százalék nyereséggel fejezte be.
Kedden az olajárak emelkedtek a dollár árfolyamának csökkenésével párhuzamosan, nyugtázva egyúttal, hogy Szaúd-Arábia megerősítette a kitermelés csökkentésére tett ígéretét. Az olajár jelentősebb emelkedését ugyanakkor egyrészt az amerikai kitermelés növekedés tartja kordában, másrészt azok a piaci kételyek, hogy az OPEC egésze ígéretének megfelelően képes lesz-e korlátozni termelését.
Az amerikai piaci nyitáskor a globális kereskedelemben a Brent nyersolaj 1,41 százalékkal, a WTI nyersolaj pedig 1,72 százalékkal állt magasabban hordónként 56,65 és 53,27 dolláron.
Az arany ára szintén nőtt a dollár árfolyamának csökkenése, illetve a hagyományos értékőrző szerepének köszönhetően az új amerikai elnök beiktatását megelőzően, illetve a kemény-Brexit miatt kialakult piaci aggodalmak közepette. Az arany ára egy hét alatt két és fél százalékkal, egy hónap alatt több mint hét százalékkal emelkedett. Az amerikai piaci nyitásakor a határidős jegyzés legközelebbi kontraktusa 1,68 százalékkal állt magasabban, unciánként 1216,15 dolláron.
A dollár gyengült, az eurót 0,96 százalékkal jegyezték erősebben, 1,0703 dolláron. A brit font-sterling árfolyama 2,80 százalékkal, 1,2386 dollárra emelkedett.
A brit deviza erősödését Theresa May miniszterelnök bejelentése váltotta ki. A miniszterelnök közölte, hogy a brit parlament mindkét háza dönteni fog az Európai Unióval kialkudott kilépési megállapodásról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve