A világ részvénypiacainak zuhanása nyomán Európában is viharos kezdés várható az értéktőzsdéken. A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 78 ponttal, a frankfurti DAX-30 150 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 63 ponttal esik a nyitásban - írja az MTI.
Az amerikai tőzsdék két éve legrosszabb napjukat zárták pénteken, miután a vártnál jobb foglalkoztatási és jövedelmi adatok nyomán felerősödtek az inflációs és kamatemelési várakozások. Az amerikai kötvényhozamok több éves csúcsra nőttek, a két éves kötvény hozama kilenc éves csúcsra, 2,162 százalékra emelkedett. (Pénteken rossz napja volt a Molnak.)
Kapcsolódó
A hozamok növekedése megdrágítja a hiteleket a vállalatok számára. Ezért a részvények vonzereje megcsappanhat és egyre több befektető nyergelhet át a részvényekről a kötvényekre. A piac három amerikai kamatemelést árazott be 2018-ra, de a munkaerőpiaci adatok javulásával egyre valószínűbb egy negyedik kamatemelés.
A piacok az euróövezeti és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre, a vállalati eredmény-beszámolókra, a német koalíciós tárgyalásokra és a brexitről szóló hírekre figyelnek.
Pénteken eséssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. A DAX 1,68 százalékkal, az FTSE-100 0,63 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,64 százalékkal csökkent. Az euróövezeti EuroStoxx50 1,46 százalékkal ment le.
A Wall Street zuhanása az ázsiai piacokat is magával rántotta.
A tokiói tőzsde 15 hónapja a legnagyobb napi veszteségét szenvedte el. Minden szektorban gyengültek a jegyzések, a Nikkei-225 2,55 százalékkal, a szélesebb bázisú Topix index pedig 2,17 százalékkal esett.
A hongkongi Hang Seng 1,2 százalékkal, a szöuli Kospi pedig 1,1 százalékkal csökkent a kereskedés utolsó harmadában. Egyedül a sanghaji tőzsde mutatott némi életjelet, a Shanghai Composite Index a veszteségből 0,6 százalékos nyereségbe fordult a kereskedés félidejében.
Az olajpiacon is gyengültek a jegyzések. A részvénypiacok esése az olajtőzsdéket is nyomasztja, és az amerikai olajtermelés emelkedése aláaknázza a nagy exportőrök erőfeszítéseit, hogy a termelés korlátozásával támogassák az árakat. Az amerikai olajtermelés 1970 óta először átlépte a napi 10 millió hordót, beérve ezzel Szaúd-Arábiát. Ezt napi 10,98 millió hordóval csak az orosz termelés haladja meg.
A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára hétfő kora reggelig 61 centtel 67,97 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta ára pedig 54 centtel 64,91 dollárra ment le.
A dollár enyhén erősödött, az euró 1,2453 dollár körül forgott a péntek esti 1,2471 dollár után.
Az arany ára kissé csökkent. A fém unciáját (31,104 gramm) hétfő reggel 1332,04 dollár körül jegyezték az azonnali piacon.
Fotó forrása: StockSnap.io
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve