Az 2013-as év kezdetétől a dollárhoz képest a zloty 4,7 százalékkal erősödött, és ez az eredmény tette annyira sikeressé, hogy a világ 32 vezető valutája között az első ötbe került. A zloty olyan mértékben erősödött meg a dollárhoz képest, amilyen szintre két év óta nem sikerült jutnia, ezt pedig részben az eurózóna helyzetének stabilizációjának, részben a lengyel fizetési mérleg pozitív szaldójának köszönheti.
Az első helyre ebben a versenyben az argentin peso került, a hatodik, rögtön a lengyel zloty után a közös európai valuta, az euró lett. Azonban a dollár az új évet az euróval szembeni erősödéssel kezdte, s ezzel a zloty is gyengülni kezdett. Míg egy héttel ezelőtt még kevesebb mint 3 zlotyt kellett fizetni egy dollárért, ma az árfolyam meghaladta a 3,05 zlotyt. A Gazeta Prawna, a vezető lengyel gazdasági napilap szakértői a következő napokban a lengyel valuta további gyengülésére számítanak. A Money.pl vezető gazdasági hírportál prognózisa szerint az idei év első három hónapja további, de nem jelentős változást hoz, a második negyedévben viszont akár 8 százalékot is gyengülhet a zloty a dollárral szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve