Előzőleg a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten hagyta az alapkamatot, és bejelentette, hogy növelni fogja a heti állampapír-vásárlásokat.
A délelőtti kereskedésben egyhavi mélyponton is járt a forint a főbb devizákkal szemben.
A kamatdöntés bejelentése, délután két óra után erősödni kezdett a forint, de az MNB közleményének kiadása, három óra után erőteljes gyengülés indult el az árfolyamban, amit a Virág Barnabás online sajtótájékoztatóján elhangzottak állítottak meg. A befektetők jól fogadták, hogy az MNB-alelnök megerősítette, nem lesz több kamatvágás. Támogatta a forintot az az ígéret is, hogy a jegybank sterilizálni fogja a megnövelt állampapír-vásárlások révén a piacba pumpált pluszpénzeket.
Az euró 352,47 forinton forgott este hét órakor, míg a kamatdöntés kihirdetésekor, két órakor 353,65 forinton állt a jegyzés. Az erősödés ellenére este is egyhavi mélypont körül mozgott az árfolyam - írja az MTI.
Az eddigi kereskedésben 351,59 és 354,21 forint között mozgott az euró jegyzése. Napi mélypontját délután háromnegyed négy körül érte el a forint, utoljára július 17-én kellett 354,21 forintnál többet adni az euróért.
A dollár és a svájci frank esetében is egyhavi mélyponton járt a forint a keddi kereskedésben. Este hét órakor 298,42 forinton, délután kettőkor pedig 299,25 forinton jegyezték a dollárt, de napi maximumán 299,55 forinton forgott. A svájci frank árfolyama két órakor 328,94 forinton, este hét órakor pedig 328,14 forinton állt, ám délután még 329,31 forinton is járt az árfolyam.
A forint árfolyamát a múlt hét eleje óta nyomás alatt tartják a csalódást keltő második negyedéves GDP-adatok, a magas infláció és a laza monetáris politika egyvelege.
Az euró 1,1817 dolláron forgott kedd este hét órakor, 0,25 százalékkal erősödött a hétfői záráshoz képest. A svájci frankhoz képest viszont 0,04 százalékkal gyengült, 1,0741 frankon jegyezték.
Egy dollárért 0,9090 frankot adtak, 0,30 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A jenhez képest azonban 0,43 százalékkal erősödött a dollár, 106,43 jenen jegyezték kedd este.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve