A kereskedés vége előtt bő két órával a DJIA-30 index 0,25 százalék, az S&P-500 index 0,08 százalék, a Nasdaq Composite index 0,09 százalék veszteséget mutatott.
A DJIA index pozitív, az S&P-500 és Nasdaq Composite index pedig veszteséges hétzárás felé halad.
Kapcsolódó
Az S&P-500 indexben képviselt 11 gazdasági ágazatból ötnek emelkedett a mutatója pénteken, élen a távközlési ágazat 0,8 százalékos és az energiaipar 0,4 százalékos emelkedésével.
A T-Mobile és a Sprint egyesülésének a lehetőségéről felreppent hír a T-Mobile részvényét 0,2 százalékkal, a Sprint részvényét közel öt százalékkal drágította.
Az árfolyamokat pénteken elsősorban az észak-koreai nukleáris fenyegetés miatt ismét a befektetési döntések előterébe került kockázatkerülés szorította le. A hadiipari részvényeknek egyébként "jót tett" a geopolitikai eszkaláció: az Orbital ATK és az Aerojet Rocketdyne részvények hétfő óta mintegy húsz százalékkal erősödtek.
Az Apple részvénye pénteken is nagy terhet rótt a technológiai ágazatra egy százalékot meghaladó eséssel. A papír hétfő óta öt és fél százalékot veszített értékéből, amit elemzők az új iPhone generáció nem igazán lelkes szakértői értékelésének tulajdonítanak. Az iPhone 8 értékesítése a megszokottnál kisebb lendülettel vette kezdetét Ázsiában.
Az arany ára négy heti mélypontról pattant fel pénteken a koreai válság okán. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,32 százalékkal unciánként 1298,92 dollárra emelkedett.
Az olajárak nem sokat változtak pénteken, több havi csúcs közelében tartózkodnak. A Brent nyersolaj ára 0,53 százalékkal 56,73 dollárra emelkedett, a WTI 0,08 százalékkal 50,51 dollárra csökkent hordónként.
Az euró/dollár jegyzés alig változott pénteken, az eurót este 0,04 százalékkal jegyezték erősebben 1,1947 dolláron - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve