A tájékoztatás szerint a csoport core, azaz a MyCity fejlesztési tevékenység nélküli adózott eredménye 174 millió forint volt, ami 10,9 százalékos javulást jelent a 2018 első negyedévéhez képest.
A csoport konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében meghaladta az 1,8 milliárd forintot az előző év hasonló időszakának 2,5 milliárd forintja után.
A magyarországi tevékenység a negyedévben 224 millió forint adózott eredményt ért el, amelyből 232 millió forint az alaptevékenységhez kapcsolódott. Ez utóbbi 40,8 százalékkal nőtt az előző évihez képest.
Lengyelországban a Gold Finance cég akvizícióját követően mind a bevételek mind pedig a hitelközvetítési volumenek kimagasló mértékben nőttek. A működési eredmény csökkenése egy előre tervezett év eleji marketing kampánynak tulajdonítható. A követelésekhez kapcsolódó leírások 2019 első negyedévében 5 millió forintot tettek ki.
A csehországi leányvállalatok a vártnak megfelelően teljesítettek a gyenge évvégét követően.
A Duna House csoport részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A részvény keddi záróára 4050 forint volt, a nap folyamán 0,25 százalékkal erősödött. A papír éves maximuma 4380 forint, az éves minimum pedig 3360 forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve