Csütörtök délelőtt hirtelen zuhanni kezdett a forint árfolyama. Az euró ára a reggeli 408-409 forint fölötti szintről 414 forint fölé ugrott, a dollár 393-ról hirtelen 400-ra ment fel.
A forint esésében több tényező is szerepet játszhatott. Mai hír, hogy még tovább késhetnek az uniós források. Nem tartják elfogadhatónak a magyar kormány által a jogállamisági eljárás lezárására tett lépéseket az Európai Parlament jelentéstevői. Úgy látják, hogy a demokratikus rendszerek védelmére nem elégségesek a magyar lépések, de még a korrupció visszaszorítására sem biztos, hogy alkalmasak. Azt kérik, hogy az Európai Bizottság továbbra se fizesse ki a kohéziós források 65 százalékát az Orbán-kormánynak még két éven keresztül.
Szintén nem jó hír a forint számára, hogy elmarad a V4-ek pozsonyi találkozója, erről a Hvg.hu számolt be cseh lapokra hivatkozva. A cseh és a lengyel házelnök ugyanis bojkottot jelentett be a magyar kormány oroszpolitikája miatt. A cikk szerint a csehek részéről Markéta Pekarová Adamová házelnök – aki többször is bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikáját – és a szenátus elnöke, Miloš Vystrčil is visszamondta a találkozót.
"Ismét forintgyengülés indult annak hatására, hogy cseh lapértesülések szerint lefújták a jövő pénteken esedékes V4-es találkozót. Az árfolyam ezzel meghatározó szintek fölé emelkedett, mely az 50 napos mozgóátlag és a 123,6 százalékos Fibo-szint volt 410 felett. A következő meghatározó ellenállási szint 416,80-nál húzódik" - közölte az Equilor.
Az is gyengítette a forintot, hogy kiderült, a Fed nem tervezi a kamatemelési ciklus lassítását a közeljövőben. A bejelentés hatására estek a nyitás előtt a határidős részvényárfolyamok az USA-ban, a dollár viszont erősödött az euróval és más valutákkal szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve