A kibontakozó áresés az S&P 500-as részvényindexben, amely magával ragadta a világ többi tőzsdéjét is, világszerte visszavonulásra késztette az első nyilvános részvénykibocsátásukon (IPO) dolgozó cégeket.
Nagy nevek a listán
A Bloomberg tudósítása szerint például a járműflották lízingelésével foglalkozó társaság, a LeasePlan Corp. lefújta részvénykibocsátását, amelyet a a Brüsszeli és az Amszterdami Értéktőzsdére történő bevezetés követett volna.
Így tett a spanyol Soane is, amely élelmiszeripari kiskereskedelmi részlegét szerette volna az IPO után bevezetni a tőzsdére, de ismertebb nevek is letettek egyelőre a tőzsdei áresés miatt részvénykibocsátási terveikről. A hírügynökség szerint a Tencent Music Entertainment Group, a legnagyobb kínai közösségi média cégének zeneipari leányvállalata is szünetelteti egyelőre a tőzsdére menetel előkészületeit.
Már voltak előjelek
Már korábban is voltak jelei annak, hogy az egyébként elég jól menő IPO-piac lefulladni látszik: a Financial Times tudósítása szerint nem tett jót a befektetői hangulatnak két rosszul sikerült tőzsdei bevezetés sem. A legendás autókat gyártó Aston Martin Lagonda részvényeinek árfolyama október eleji tőzsdei bevezetésükkor már azonnal kibocsátási áruk alá zuhant, s mostanra az IPO-n vásárló befektetők már mintegy 20 százalékos árfolyamveszteségben állnak. A Funding Circle nevű cég részvényeseinek pedig eddig mintegy 13 százalékos mínuszt hozott a jegyzés.
Érthető?
A Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint teljesen érthető lépés, hogy egy ilyen esést követően a cégek szünetet tartanak a nyilvános kibocsátások előkészületeiben. Ahhoz ugyanis jellemzően a stabilabb részvénypiacai környezet tudja megteremteni a kedvező hátteret. Az olyan időszakok, amikor az sem látszik biztosan, hogy a tőzsdén van-e elég számú vevő az adott árszinteken, semmiképpen sem tekinthető ilyennek.
Ugyanakkor vannak azért biztató jelek is. A Knorr-Bremse nevű fékberendezéseket gyártó cég részvényeivel ma (október 12.) kezdődött meg a kereskedés a Frankfurti Értéktőzsdén, s az árfolyam a kibocsátáskor megállapított 80 eurós szint felett, 81,5 eurón mozgott a délelőtti kereskedés folyamán. Kérdés persze, hogy az árazásban mennyire kapott már szerepet az előző napok tőzsdei áresése, hiszen a kibocsátási ársávot korábban 72 és 87 euró között állapították meg.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
