Pénteken újra felszínre kerültek az Európai Unió periféria országaival kapcsolatos aggodalmak, ugyanis egyes hírek szerint a valenciai tartomány a spanyol kormány segítségére szorulhat. A piaci reakciót követően a hírt egyből cáfolták, azonban a hétvégén már hivatalossá vált, hogy újabb tartomány szorul segítségre. A kedvezőtlen hangulatban a spanyol 10 éves államkötvények hozama a 7,5 százalékos szinteken tartózkodik, ami rekordnak számít, és jóval a kritikusnak számító 7 százalék felett áll.
A spanyolok mellett a görögök is újra a kereskedők figyelmének fókuszába kerültek, ugyanis egyes német lapértesülések szerint az IMF leállítja a Görögországnak szánt mentőcsomagból történő kifizetéseket, ami akár már szeptemberben is fizetési problémákhoz vezethet Görögországban.
A felerősödő félelmek közepette a nyugat-európai tőzsdék jelentős esésben tartózkodnak, a FTSE 100 1,5, a DAX 1,3, a CAC 40 1,6 százalékot gyengült késő délelőttig. A spanyol és olasz börze péntek után ma is alulteljesíti a régiót, előbbi 4 százalék, utóbbi 3,1 százalékot gyengült.
A bankszektor ma élen jár az esésben, a Banco Santander 2,7, a BBVA SA 3,8, az UniCredit 5 százalékot gyengült. Az olasz bankok papírjainak kereskedését a heves eladói nyomás miatt felfüggesztették. A svájci privát bank a Julius Baer a kedvezőtlen részvénypiaci hangulat ellenére 0,7 százalékot erősödött, melyben szerepet játszhat, hogy várakozások feletti gyorsjelentést publikált.
A pesszimista hangulatban a Peugeot is erősödni tudott 0,6 százalékkal, mely részben annak tudható be, hogy a francia autógyártó és a Toyota egy megállapodást kötött. Ennek keretében a Peugeot középsúlyú furgonokat fog szállítani a japán cégnek. Az együttműködési megállapodás akár 2020-ig is érvényben lehet a közlemény szerint.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve