Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Richter részvénye a pozitív nyitást követően erőteljes mínuszba fordult, miután Bogsch Erik, a cég vezérigazgatója bejelentette: az idei évre euróban az árbevétel mintegy 5 százalékos csökkenésével számol.
Az OTP-t is érintette a nemzetközi részvénypiaci eladási hullám, a bankszektor továbbra is gyengén teljesít az egész világon - tette hozzá Móró Tamás.
Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: elsődlegesen a nemzetközi hangulatnak tudható be a BUX esése. Korán reggel a Richter húzta fel a BUX-ot, azonban a cég vezérigazgatójának nyilatkozata negatívan hatott a befektetetőkre, ennek következtében folyamatos eladási hullám érintette a cég papírját. Az OTP-nél is tapasztalható volt az eladási hullám - tette hozzá.
A Mol 70 forinttal, 0,51 százalékkal 13 710 forintra csökkent, 929,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 2,70 százalékkal 5775 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,51 százalékkal 391 forintra gyengült, forgalma 605,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 363 forinttal, 6,91 százalékkal 4887 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 9,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1636,14 ponton zárt kedden, ez 13,54 pontos, 0,82 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve