A nemzetgazdasági tárca államháztartásért felelős államtitkára, Banai Péter Benő által küldött válaszlevél szerint az önkormányzati köznevelési működtetési feladatok megszüntetése, és állami átvállalása miatt forrásátrendezésre van szükség. Ehhez mintegy 55 milliárd forintot kell előteremteni, részben a jó adóerő-képességű önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásából, részben az önkormányzati támogatás egyes jogcímeinek megszüntetésével, csökkentésével. Ennek részeként csökken a jövő évtől az ifa-bevételek minden forintja után korábban járó 1,55 forintos állami támogatás 55 fillérrel.
A minisztériumi válasz a döntés indoklásában hivatkozott arra, hogy jövőre több mint kétszeresére, 11 milliárd forintra emelkedik a turisztikai célelőirányzat keretösszege, továbbá új támogatásként 10 milliárd forint jut majd turisztikai fejlesztésekre.
Kapcsolódó
Balassa Balázs szerint a tervezett elvonások "méltánytalanok és aránytalanok" a balatoni önkormányzatokra nézve, amelyek így nem lesznek képesek a turizmussal járó alapfeladatok ellátására sem, miközben az országos stratégia a turizmus, mint nemzetgazdasági ágazat nagyléptékű fellendítéséről szól.
Balassa Balázs szerint a Balaton térségében, ahol egyéb ipari tevékenység nem alakulhat ki a régiót védő Balaton-törvény értelmében sem, komoly teher hárul az önkormányzatokra a lakosságszám olykor tízszeresét is kitevő vendégforgalom kiszolgálása miatt. A balatoni települések minden ifa-bevételt visszaforgatnak a turizmusba. Ha ezek a források szűkülnek, az önkormányzatok nem, vagy csak részben tudják biztosítani az idelátogató vendégek számára a megszokott és elvárható településképet, szolgáltatásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve