Egyszerűsíti a kormány a civil szervezetek adminisztrációs terheit - mondta Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szombaton.
Szerző(k): MTIA tervezett tao-csökkentés versenyképességi szempontból kedvező, egyúttal enyhítheti a vállalatoknál a béremelési kényszerből adódó nyomást - véli a K&H Bank elemzője.
Szerző(k): EconomxKompromisszumos megállapodásra jutottak az Európai Unió jövő évi költségvetéséről csütörtök hajnalig elhúzódott egyeztetéseik nyomán a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei.
Szerző(k): MTIKompenzálhatja a kormány az alacsony jövedelmezőség mellett működő vállalkozókat, a minimálbér-emeléshez kötődő támogatást a tervek szerint két évig érhetik el a feltételeknek megfelelő cégek - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): EconomxA Magyar Telekom bejelentette, hogyan változik tv-szolgáltatásának havidíja az RTL Klub és a TV2 miatt.
Szerző(k): EconomxA kormány minimálbér 15 százalékos növelését, valamint a munkaadói járulékok 4 százalékpontos csökkentését ajánlja 2017-re, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nőhet - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának kibővített testületi ülését követően. Majd 2018-tól további emelés jöhet.
Szerző(k): MTI, EconomxA Magyar Idők információi szerint akár bruttó 30 ezer forinttal emelkedhetnének a bérek 2017 januárjától.
Szerző(k): EconomxAz ügyfelek érdekében, véleményüket figyelembe véve a FOX Networks Group és a Telekom megállapodott a folytatásról - közölte a két társaság.
Szerző(k): Inforádió, MTI