Az idei 5,9 százalékról jövőre 5,5 százalékra mérséklődik az effektív adóterhelés hazánkban - írja az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA Költségvetési Tanács már áttekintette a jövő évi büdzsé tervezetét és a nyilvánosságra hozott elemzéséből kiderül, hogy államháztartás jövő évi bevételeit a kormány 21 875 milliárd forintra lőtte be. Ez az idei várható bevételeket 2,6 százalékkal haladja meg, ám mivel a büdzsé három százalékos inflációval számon, egyben azt is jelenti, hogy reálértéken kis mértében csökkennek a büdzsé forrásai - adta hírül a Népszava.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány a május 19-i határidőig nem nyújtotta be a 2021-es költségvetés tervezetét a parlamentnek. Kormányon belüli ellentétek nehezíthetik a költségvetés elfogadását.
Szerző(k): Domokos ErikaJövőre mindössze egyszer lesz munkanapcsere a naptárban az ünnepek miatt, mégpedig decemberben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA magyarok abszolút többsége egyetért azzal, hogy a magyar kormány 2021. februártól visszahozza a 13. havi nyugdíjat, míg 38 százalék szerint ez a lépés csupán egy voksszerző akció a 2022-es választásokra készülve - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Budapest ebben is kilóg a sorból.
Szerző(k): Domokos LászlóA Pénzügyminisztérium (PM) és a tárcához tartozó háttérintézmények vezetőivel egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel az idei és a 2021-es költségvetésről, valamint a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szerző(k): Domokos LászlóMori Josiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője szerint amennyiben a világjárvány jövőre is kitart, akkor a 2021-re halasztott ötkarikás játékokat törölni kell.
Szerző(k): Domokos LászlóA NAV készíti a bevallásokat a vállalkozások számára 2021-től, emellett teljes egészében papírmentessé válik az adóhivatali ügyintézés - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): Domokos László