Az Közbeszerzési Hatóság sokallta a 10 éves referenciaidőszakot, amit a Lánchíd felújítására kiírandó közbeszerzési felhívásban megjelölt az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési Központ, azt 8 évre csökkentette. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az idő sürget, így a hatóság módosítását elfogadja a BKK, de megjegyezte, hogy az elmúlt 8 évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, ami beleszámíthatna a cégek referenciáiba.
Szerző(k): Domokos ErikaLemondott tisztségéről Borsodi László (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levelek polgármestere - erősítette meg a Levelek-besenyődi közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI értesülését szerdán.
Szerző(k): Domokos ErikaLázár János fideszes országgyűlési képviselő az egyetlen jelölt a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztjára - adta hírül az MTI. Lázárt Orbán Viktor kérte fel az indulásra. A szövetségnél több mint hárommilliárdos hiányt tárt fel egy vizsgálat.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb fegyvervásárlási üzletet készül kötni az Orbán-kormány egy német céggel, amelyről kormányzati szinten folyik egyeztetés. Az ügy sajtótalálgatások szerint hatással lehet a nagyobbik német kormánypárt, a CDU és a Fidesz kapcsolatára.
Szerző(k): Komócsin SándorTovábbra is Csampa Zsolt fideszes politikus irányítja a Magyar Vívó Szövetséget (MVSZ), miután a szervezet szombati rendes, tisztújító közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMotorbalesetben meghalt Koncz Ferenc fideszes parlamenti képviselő, aki pénteken 9 óra előtt Bekecsen szenvedett balesetet - adta hírül a Fidesz-frakció.
Szerző(k): Szász PéterHét kormánypárti képviselő van, akik még egyetlen egyszer sem szólaltak fel a 2018-ban kezdődött parlamenti ciklusban. A fő "néma", a tíz éve parlamentben hallgató Bíró Márk, aki írásban sem tett indítványt az elmúlt két évben - hívja fel a figyelmet cikkében az Azonnali.hu. Bíró májusban bruttó 1,3 milliós fizetést kapott.
Szerző(k): Domokos ErikaHa rövid időn belül nem oldódik meg a Lánchíd felújításának ügye, akkor a Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, vegye kézbe a felújítást - közölte az MTI szerint Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Hollik szerint azt is meg lehet oldani, hogy a Lánchíd a kormányhoz kerüljön.
Szerző(k): Domokos Erika