Michael Bloomberg mérhetetlenül sok pénze lehetővé teszi, hogy egészen más kampányt folytasson az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak versenyében, mint ellenfelei. Az elnökválasztási harc eddigi fejleményei az ő malmára hajtják a vizet.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar adófizetők pénzéből 24 millió forintot fordítanak - egy kanadai alapítványon keresztül - arra, hogy az Edda három koncertet is adjon az Egyesült Államokban. A zenekart Kásler Miklós, emberi erőforrás miniszer is támogatja saját keretéből - írja a Magyar Hang.
Szerző(k): Szász PéterBreeze néven indítja el újabb diszkont fuvarozóját a Jetblue alapítója, David Neeleman, a légitársaság még ez év végéig megkezdheti az üzemelést - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterElbocsátották az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácstól azt az Alexander Vindman nevű alkalmazottat, aki Donald Trump elnök ellen tanúskodott az elnök ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) képviselőházi meghallgatásain - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVitás kérdés lehet az amerikai-brit viszonyban London megállapodása a kínai Huaweijel - jelentette ki Mike Pence amerikai alelnök.
Szerző(k): Rácz GergőAz amerikai Demokrata Párt Iowa államban tartott előválasztása után a szervezők a szavazórendszer hibája miatt képtelenek voltak időben eredményt hirdetni, ami felér egy PR-katasztrófával. Szerencséje a párt elnökjelölt-aspiránsainak, hogy nem ez a szavazás egyetlen tanulsága: ellenfelüknek, Trump elnöknek is van oka az aggodalomra.
Szerző(k): Komócsin SándorDonald Trump amerikai elnököt állítólag a gutaütés kerülgette, amikor telefonbeszélgetésükben tudatta Boris Johnson brit miniszterelnökkel, hogy szerinte a brit kormánynak nem kellene lehetővé tennie a kínai Huawei részvételét az ország 5G-s távközlési hálózatának fejlesztésében.
Szerző(k): Komócsin SándorCsökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel