A brit Tesco hatvan százalék lóhúst talált egyes bolognai spagettijeiben, jelentette be a vállalat - írja a Guardianre hivatkozva az Index.hu.
Szerző(k): Index.huIsmét lóhússal kevert marhahústermékeket találtak Nagy-Britanniában csütörtökön.
Szerző(k): MTILó- és sertéshús nyomait találták meg brit és ír szupermarketek marhahústermékként árult hamburgereiben - közölte kedd este az ír élelmiszer-biztonsági hatóság (FSAI).
Szerző(k): NAPIA Cora kivonulásával, a budaörsi kereskedelmi arany háromszög varázsa is elmúlt. A hazai élelmiszer-kereskedelem legérdekesebb korszaka zárult le, ami megmutatkozik a háromszög két csúcsát adó Auchan és Tesco hipermarket árképzésén is.
Szerző(k): Hőnyi GyulaÜvegszilánkot tartalmazhat az Aldiban vásárolt osztrák savanyú káposzta, ezért a kiskereskedelmi lánc visszahívja termékét - írta a hvg.hu a kereskedelmi lánc honlapján megjelent közlemény alapján.
Szerző(k): MTIA Tesco tavaly is megtartotta vezető pozícióját a hipermarketek között, mint ahogy a Lidl elsőségét sem veszélyeztette semelyik diszkont versenytársa: az előbbi 5 százalékkal, az utóbbi kereskedelmi lánc 6 százalékkal tudta növelni nettó árbevételét az előző üzleti évhez képest - derül ki a napokban közzétett adatokból.
Szerző(k): NAPIEgy kivétellel közzétették 2011-es beszámolóikat a hazai diszkontláncok. Az eredmény vegyes, a valószínűsíthetően piacvezető Lidl adatai még nem elérhetőek.
Szerző(k): NAPINyár közepén kapnak Auchan márkanevet a Cora-áruházak, utóbbi márka használati joga néhány héten belül lejár. Az Auchan megerősítette, mindegyik átvett áruházat tovább működteti. A Cora felvásárlásával az Auchan árbevétele megközelítheti a 300 milliárd forintot.
Szerző(k): Hőnyi Gyula