Európa legdrágább, 2,3 millió eurós karácsonyfáját állították fel Münchenben: a Pro Aurum müncheni aranykereskedő 2018 darab egyunciás aranyérméből állította össze - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTeljes érdektelenség övezi a Lombard-Kézizálog-ügy, más néven a Bíró Péter vezette és tulajdonolt cégek büntetőügyét. A keddi és szerdai tárgyalási napon ugyanis a két, jelenleg felszámolás alatt álló záloghitelezéssel foglalkozó cég felügyeleti biztosa, és felszámolója sem jelent meg, de még a károsult magánszemélyek sem tett vallomást.
Szerző(k): Szakonyi PéterLátványosat estek az elmúlt hónapokban a különböző nyersanyagok a nemzetközi árupiacokon, a Goldman elemzői szerint azonban ennek vége lehet, közeleg a fordulat. Oroszország nagyon örülne ennek, hiszen gazdasági teljesítménye erősen függ az energiahordozók árfolyamától.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaRománia eddigi legnagyobb arany- és rézbányájának megnyitását engedélyezte a bukaresti kormány - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaEmelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán, a befektetőket megnyugtatta, hogy az amerikai félidős kongresszusi választásokon a vártnak megfelelő eredmények születtek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTúlságosan erős a dollár, és ez kivérezteti az árupiacokat. A világgazdaság növekedése várhatóan lassulni fog, az Egyesült Államok bővülési üteme is majdnem a felére eshet vissza. Nagyobb baj, hogy a fémek ára is esni kezdett, márpedig a réz esése eddig mindig rosszat jelentett. Már az arany sem vonzza a befektetéseket.
Szerző(k): Szabó DánielÁtlátható, biztonságos, aranyfedezettel rendelkező blockchain-rendszert és kriptovalutákat vezet be a magyar tulajdonú, de Észtországban bejelentett BlockBen. Kiötlői szerint a titkosított rendszer, a cégek kriptovaluta-kibocsátási igényeit is kiszolgáló platformjuk, valamint az ahhoz kapcsolódó eszközök akár menekülő befektetésnek is alkalmasak. A fejlesztést - amely nem rég vette át a vette át az Év Innovatív Terméke díjat a szingapúri Crypto Currency Expón - egy keddi sajtótájékoztatón mutatták be a készítői.
Szerző(k): Szabó Dániel