Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután egy sor nagyvállalat vártnál jobb harmadik negyedéves gyorsjelentése háttérbe szorította az Európával, Kínával és Szaúd-Arábiával kapcsolatos politikai és gazdasági növekedési aggodalmakat - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHetven éve volt akkora aranytartaléka a Magyar Nemzeti Banknak, mint idén októberben: a Monetáris Tanács arról döntött, hogy a korábbi szint tízszeresére növeljék a készletet. 1986 óta most először vásárolt újra aranyat a jegybank.
Szerző(k): Szabó DánielAz elemzők által vártnál jelentősebben csökkent Kína devizatartaléka szeptemberben, miközben tovább gyengült a jüan a dollárral szemben az amerikai-kínai kereskedelmi háború közepette - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz aranyhamisítási botrányban keletkezett kár 20-30 milliárd forint helyett úgy tűnik, 5-6 milliárdosra csökkent - a per első napjának tanúsága szerint. A lapunknak interjút adó vádlott, Bíró Péter szerint a cégcsoport vagyonából kielégíthették volna a károsultakat.
Szerző(k): Szakonyi PéterElképesztően érdekesen alakul idén az aranypiac. A befektetők annak ellenére utálják, hogy elvileg itt az infláció, ami ellen védene, eközben viszont az orosz jegybank masszívan vásárolja, és ebben az évezredben első európai jegybankként a lengyel központi bank is elkezdte vásárolni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, a befektetők a vállalati hírekre és a globális kereskedelmi fejleményekre összpontosították figyelmüket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaPluszban álltak a vezető európai tőzsdék hétfőn reggel, miután jórészt erősödéssel zártak az ázsiai börzék - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMintegy 4 százalékkal kevesebb, 964 tonna arany talált gazdára 2018 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Ezt bőven fedezte az aranykínálat, az ugyanis 1120 tonnát tett ki, 3 százalékkal többet, mint 2017. április-június között – ismertette a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatait.
Szerző(k): K. Kiss Gergely